Jó hír: megszavazták a Székely Nemzeti Tanács aláírásgyűjtésének folytatását
Az 1 millió aláírás mellett a tagállamok negyedében adott számú aláírást kell elérni a sikerhez
Jó hír: megszavazták a Székely Nemzeti Tanács aláírásgyűjtésének folytatását

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 07. 10.
Varga Judit csütörtök este Facebook-oldalán kijelentette, az Európai Parlament plenáris ülése megszavazta az európai polgári kezdeményezésekre vonatkozó rendeletmódosítást. A módosítás - többi között - a Szákely Nemzeti Tanács nemzeti régiókról szóló kezdeményezését is érinti.

Így - mint fogalmazott - "a koronavírus-járvány miatt ellhetetlenült aláírási folyamat" a kiesett idővel meghosszabbodik.
Varga Judit kiemelte: a példaértékű összefogásnak köszönhetően már több mint egymillió uniós polgár támogatását élvezi a kezdeményezés.

Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az 1 millió aláírás kritériuma mellett azt a feltételt is teljesíteni kell, mely szerint a tagállamok negyedében meghatározott számú aláírást kell elérni.

Az aláírásgyűjtés tavaly május 7-én indult, és egy év alatt egymillió szignónak kellett összegyűlnie legalább hét tagállamból ahhoz, hogy az Európai Parlament foglalkozzon a kérdéssel. Bár összegyűlt az egymillió aláírás, csak három uniós ország - Magyarország, Románia és Szlovákia - tudta felmutatni a jogszabály által elvárt minimális aláírásszámot.

Az Európai Parlament csütörtökön jóváhagyta az európai polgári kezdeményezésekhez szükséges aláírások összegyűjtésére és ellenőrzésére vonatkozó határidők visszamenőleges meghosszabbítását célzó európai bizottsági javaslatot. Az új szabályok szerint a koronavírus-járványra tekintettel hat hónappal hosszabbítják meg az aláírások eredeti gyűjtési időszakát azon kezdeményezéseknél, amelyek esetében az 2020. március 11-én már folyamatban volt.

(MTI/Hetek)
 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!