Gyorsabb és durvább: itthon is pusztít a brit vírusmutáns
Növekedő számok: már 69 esetben igazolták az új mutáns jelenlétét
Gyorsabb és durvább: itthon is pusztít a brit vírusmutáns

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2021. 02. 15.
Nő a napi új koronavírus-fertőzöttek száma, a növekedést feltehetően a vírus brit mutációjának magyarországi terjedése okozza - mondta az országos tisztifőorvos vasárnap a közmédiának.

Müller Cecília ismertette, hogy Magyarországon eddig 69 esetben azonosították a brit mutánst, és jelenleg is 35 gyanús esetet vizsgálnak.

A brit mutáns megbetegítőképessége és terjedési sebessége nagyobb:

míg a tavaly megjelent koronavírussal fertőzöttek két-három embernek adják át a betegséget, a brit mutánssal fertőzöttek négynek

- mondta, hozzátéve: emiatt elképzelhető, hogy ismét gyorsabban terjed majd a vírus.

Az országos tisztifőorvos szerint a járványból a védőoltás a kivezető út, a védelmi intézkedéseket csak akkor lehet feloldani, ha elegendő mennyiségű oltóanyag lesz elérhető, és azzal elég embert oltanak be.

A Magyarországon elérhető vakcinák biztonságosak, hatékonyak, és a brit vírusmutáns ellen is védelmet nyújtanak - emelte ki.

Hozzátette, hogy a szakemberek minden bejelentetett mellékhatást kivizsgálnak.

Müller Cecília beszélt arról is, hogy az oltási terv szerint először a fertőzésnek leginkább kitetteket és a legvédtelenebbeket igyekeznek megvédeni, ezért az első körben az egészségügyi dolgozókat, a második körben pedig a szociális intézmények lakóit és dolgozóit oltották be. Utóbbiak oltása a hétvégén is tart: van, ahová először mennek ki oltani, de van, ahová már a második dózissal érkeznek - tette hozzá.

Azt mondta: reméli, hogy hétről hétre egyre több vakcina lesz Magyarországon, és a gyártók - az oltóanyag hatásosságát újabb csoportokon megvizsgálva -, kiterjesztik, hogy kiknek adható be az adott vakcina.

Magyarországon az oltóanyagot csak azok a célcsoportok kapják meg, amelyeket az adott vakcina vonatkozásában már vizsgáltak - hangsúlyozta Müller Cecília. Ismételten felhívta a figyelmet arra: azt, hogy egy ember adott időben az oltást megkaphatja-e, mindig a kezelőorvos, az oltóorvos dönti el.

Víruskutató: a brit variáns nagyobb mennyiségben termelődik a fertőzöttek szervezetében

A koronavírus brit mutációja könnyebben képes az emberi sejtekhez kapcsolódni és nagyobb mennyiségben termelődik a fertőzöttek szervezetében, tehát több kórokozó ürül, ezért fertőzőbb - mondta Rusvai Miklós víruskutató.

A víruskutató elmondta, az új variáns körülbelül 70 százalékkal fertőzőbb, mint az a változat, ami eddig jelen volt.

Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy súlyosabb tüneteket okozna

- tette hozzá.

A kutató valószínűnek tartotta, hogy a brit variáns állhat az utóbb napok kedvezőtlenebb vírusadatai mögött.

Kitért arra is, a brazil és a dél-afrikai mutációkról szintén elmondható, hogy valamivel jobban terjednek, mint az eredeti változat; ezeknél azonban nagyobb változás ment végbe az úgynevezett tüskefehérjén is, ezért ellenük nem olyan hatékonyak a jelenleg forgalomban lévő oltások.

Tehát - fűzte hozzá - 5-10 százalékot le kell vonni a vakcinák eredeti variánssal szemben tapasztalt hatékonyságából.

Rusvai Miklós hangsúlyozta, a vakcinák nem a megfertőződést akadályozzák meg, hanem azt, hogy a betegség súlyossá váljon, illetve, hogy a páciens belehaljon a fertőzésbe.

Szlávik: valószínűleg a vírus brit mutációja miatt nő újra az esetszám

Jelen lehet Magyarországon is a koronavírus brit mutációja, és valószínűleg ez állhat az esetszámok növekedése mögött is - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa.

Együtt kell élni azzal, hogy a koronavírus folyamatosan változik, ezért újabb és újabb variánsok jelennek meg

- mondta el Szlávik

Az új változatok gyorsabban terjedhetnek, és akár más tüneteket is okozhatnak - tette hozzá.

Most úgy tűnik, hogy a védőoltások hatásosak a brit variáns ellen is, és megakadályozzák a súlyos betegség kialakulását, ezért fontos, hogy mindenki megkapja a vakcinát - emelte ki a főorvos.

Kitért arra is: valószínű, hogy a koronavírust az újabb és újabb oltásokkal sem tudják majd eltüntetni, hanem időnként visszatér. Egy biztos: ez a vírus, a járvány szelídülni fog, kevesebb ember betegszik meg, kevesebb ember hal meg akkor, ha a lakosság megfelelő részét be tudják oltani - hangsúlyozta Szlávik János.

(Hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!