Felmérés: az amerikai keresztények fele szerint Jézus nagy tanító volt, de nem Isten
Nagyok a különbségek a hívők között teológiai szempontból
Felmérés: az amerikai keresztények fele szerint Jézus nagy tanító volt, de nem Isten

Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 10. 06.
A Lifeway Research kutatásából az is kiderül, hogy a megkérdezett amerikai keresztények nagy része abban még mindig egyetért, hogy csak egy igaz Isten van, de Jézus személyével és szerepével kapcsolatban már megoszlanak a vélemények.

A Hetek 25 éve küzd a magzatgyermekek védelméért, áll ki a természetes családok mellett, valamint a hit és szólás szabadságáért. Ha számodra is fontosak ezek az ügyek, legyél te is a támogatónk!

A felmérés hat témában (Isten, a bűn és a jó, üdvösség és keresztény szövegek, ítélet és büntetés, az egyház, társadalmi ügyek) vizsgálta az amerikai keresztények véleményét és gondolkodásmódját.

A válaszadók több mint 70 százaléka úgy gondolja, hogy csak egy igaz Isten van, aki három személyből áll, de a Szent Szellemről 30 százalékuk gondolja csak azt, hogy személy. A legmeglepőbb az amerikai keresztények több mint felének (53 százalék) azon vélekedése, hogy Jézus csak egy nagy tanító volt, de nem Isten.

A megkérdezettek nagy része (71 százalék) szerint mindenki ártatlannak születik Isten szemében, és 66 százalékuk úgy gondolja, hogy mindenki elkövet kis bűnöket, de az emberek alapvetően jók a természetük szerint.

A válaszadók másik része végletekben gondolkodik, hiszen negyedük szerint még a legkisebb elkövetett bűn is örök kárhozatot érdemel. A keresztények kevesebb, mint 60 százaléka vallja azt, hogy “Isten nem azért a tettei miatt tart valakit igaz embernek, hanem csak azért, mert hisz Jézus Krisztusban”.

Az elmúlt években az amerikai keresztények Bibliával kapcsolatos nézetei is jelentősen megváltoztak. Idén márcsak a megkérdezettek fele mondta azt, hogy úgy gondolja, hogy a Szentírás teljesen pontos, sokak szerint a Biblia szó szerint nem igaz, és a modern tudomány már meg is cáfolja a Bibliát.

A felmérésben résztvevők harmada szerint Isten nem érdekli, hogy mit csinálnak a hétköznapokban, de több mint 60 százalékuk hisz abban, hogy Jézus vissza fog jönni, hogy megítélje azt, hogyan élték az emberek az életüket. Az amerikai keresztényeknek kevesebb, mint a 60 százaléka hisz a pokol létezésében.

Több mint a fele a válaszadóknak úgy hiszi, hogy az abortusz és a házasságon kívüli szex bűn, de 42 százalékuk szerint az ember megválaszthatja a saját nemét. Az ez utóbbit gondoló hívők aránya két év alatt 4 százalékkal emelkedett.

Társadalmi szempontból a Bibliával kapcsolatos nézetek foglalják össze legjobban azt, hogy mennyire megosztottak az amerikaiak teológiai szempontból. Többen fogadják el a történetet, melyet tartalmaz, de több mint a felük hozzáteszi
a saját személyes véleményét is”

- értékelte a kutatás eredményét Scott McConnell.

A kutatóközpont igazgatója szerint a felmérés alapján elmondható, hogy nagy szükség van az amerikai gyülekezetekben a keresztény apologetikára, és fontos megerősíteni a hívők meggyőződését, hogy tudják, hogy pontosan miben és miért hisznek.

(Evangelical Focus / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!