Felmérés: az amerikai hívők negyede nem tért vissza a covid után a gyülekezetekbe
Felmérés: az amerikai hívők negyede nem tért vissza a covid után a gyülekezetekbe

Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 11. 10.
A Lifeway Research kutatása szerint az amerikai hívők egy része már ritkábban jár el személyesen istentiszteletre, mint a covid előtt.

A felmérésből az is kiderül, hogy az amerikai protestáns gyülekezetekben idén augusztusban átlagosan a hívők 85 százaléka jelent meg személyesen az istentiszteleteken a 2020. januári időszakhoz viszonyítva. Sok gyülekezetet be kellett zárni a pandémia alatti lezárások miatt, de a protestáns keresztény közösségek mindegyike újranyitott már.

Néhány kivételtől eltekintve egyértelműen újranyitottak az amerikai gyülekezetek. 2022-ben már a maszkviselés is gyorsan a múlt részévé vált, de a hívők nem jöttek vissza ennyire gyorsan”

- mondta Scott McConnell, a Lifeway Research igazgatója.

Bár a covid előtt az istentiszteleteket látogató hívők egy része már egyáltalán nem jár el keresztény közösségbe, de a felmérés szerint a személyes részvétel csökkenése azoknak az esetében következett be, akik egyébként is ritkábban látogattak el a gyülekezetekbe.

A közösségek egy részében viszont más tendenciák figyelhetők meg: a gyülekezetek több mint harmadában kevesebb, mint a hívők 70 százaléka jár el a vasárnapi istentiszteletekre a pandémia előtti szinthez képest, míg másik harmadukban 70 százalék felett van ugyan a személyes részvételi arány, de nem éri el a 90 százalékot.

Az evangéliumi gyülekezetek pásztorainak 29 százaléka mondta azt a kutatás során, hogy a pandémiához képest nőtt a hívők létszáma, míg a többi keresztény közösség vezetőinek esetében ez az arány csak 16 százalék volt. A pünkösdi és baptista gyülekezetek is növekedni tudtak ebben az időszakban, a legkisebb arányú létszámbeli bővülésről pedig a református és metodista közösségek vezetői számoltak be.

A protestáns gyülekezetek 68 százaléka száznál kevesebb főt számlál, 31 százalékukban pedig még 51 főnél is kevesebb a létszám. A keresztény közösségek negyede 250 főnél kisebb, és mindössze a 8 százalékukban vannak a hívők többen, mint 250 fő. A kutatás szerint a kis létszámú gyülekezetek tudtak a legkönnyebben helyreállni létszám szempontjából a covid előtti szintre.

(Christian Headlines / Hetek)

A Hetek 25 éve küzd a magzatgyermekek védelméért, áll ki a természetes családok mellett, valamint a hit és szólás szabadságáért. Ha számodra is fontosak ezek az ügyek, legyél te is a támogatónk!

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!