Fekete március: 40 százalékkal hunytak el többen, mint egy évvel ezelőtt
Kijöttek az első negyedév összesített halálozási adatai
Fekete március: 40 százalékkal hunytak el többen, mint egy évvel ezelőtt

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 04. 30.
Nőtt a természetes fogyás mértéke 2021 első három hónapjában, miután 0,1 százalékkal több gyerek született és 20 százalékkal többen haltak meg, mint a múlt év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.

Idén január-márciusban 22 254 gyermek született, 17-tel több, mint egy évvel korábban.

Nőtt a termékenységi arányszám

A szökőnaphatástól megtisztított születésszám 1,2 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Januárban 9,3 százalékkal kevesebb, februárban 5, márciusban 9,5 százalékkal több volt az élveszületések száma 2020 azonos hónapjaihoz képest.

A születések száma Budapest és Észak-Magyarország kivételével valamennyi régióban emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb mértékű növekedés Dél-Alföldön (6,3 százalék) és Közép-Dunántúlon (5,9 százalék), a legkisebb Pest régióban (0,7 százalék) volt.

A teljes termékenységi arányszám egy nőre számított becsült értéke 1,54 volt a 2020 első három hónapjára számított 1,50-hoz képest.

7072-vel haltak meg többen, mint egy évvel ezelőtt

2021. január-márciusban 41 727-en haltak meg, 7072-vel többen, mint egy évvel korábban. A szökőnaphatás figyelembevételével a halálozások számának növekedése 22 százalékos volt ebben az időszakban. Januárban 17, februárban 7,8, márciusban 40 százalékkal többen hunytak el az egy évvel korábbihoz képest.

A halálozások száma mindegyik régióban nőtt: a legnagyobb mértékben, 36 százalékkal a Dél-Dunántúlon, a legkisebb mértékben, 9,1 százalékkal Budapesten.

Kiemelték: a halálozások száma a születésekénél jelentősebb mértékben emelkedett, ezért

a természetes fogyás mértéke 57 százalékkal, a szökőnaphatást is figyelembe véve 59 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.

Márciusban már növekedett a házasságkötések száma

A hivatal adatai szerint a házasságkötések száma csökkent: 12 004 pár házasodott össze, 262-vel kevesebb, mint tavaly január-márciusban. A házasságkötések szökőnaphatástól megtisztított száma 0,9 százalékkal csökkent. Januárban 3,1, februárban 6 százalékkal kevesebb, márciusban 5,1 százalékkal több házasságot anyakönyveztek, mint egy évvel korábban.

Ezer lakosra 9,3 élveszületés és 17,4 halálozás jutott. Az előbbi adat 0,1, utóbbi 3,1 ezrelékponttal magasabb az előző év azonos időszakára számított értéknél, ezért

a természetes fogyás 3 ezrelékponttal 8,1 ezrelékre emelkedett.

Az év első három hónapjában ezer élveszületésre 2,7 csecsemőhalálozás jutott, ami 1,1 ezrelékpontos csökkenés az egy évvel ezelőttihez képest. A házasságkötési arányszám (az ezer lakosra jutó házasságkötések száma) 5 ezrelék volt, ami kismértékben elmaradt az egy évvel korábbitól - olvasható a KSH közleményében.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!