Elon Musk: nukleáris katasztrófa fenyegeti a földet, más bolygókra kell áttelepülnünk 
Elon Musk: nukleáris katasztrófa fenyegeti a földet, más bolygókra kell áttelepülnünk 

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2021. 11. 23.
Elon Musk, a világ egyik leggazdagabb és legsokoldalúbb üzletembere, nemrég egy csillagászati tudományos konferencián vett részt, ahol megosztotta a résztvevőkkel legújabb ambiciózus tervét: minél hamarabb hozzá kell látnunk az emberiség evakuálásához a Földről, ehhez pedig az első lépés, hogy kolóniákat hozunk létre a Marson.

Az írás megmarad elnevezésű ünnepi előfizetői akciónkban a nyomtatott és online hetilap előfizetéssel a több mint száz nyeremény mellett EGY VADONATÚJ AUTÓT lehet nyerni. Részletek és a teljes nyereménylista itt: www.hetek.hu/elofizetes

A vállalkozó elképzelése szerint nem csak egy bolygón kell berendezkednünk a jövőben: az emberiségnek multiplanetárissá kell válnia, azaz több bolygón is meg kell vetnünk a lábunkat.

Musk, akit legtöbben a Tesla, a PayPal és a SpaceX vállalatok alapítójaként ismernek, nem először nyilatkozott meg merész űrbéli terveiről:

2016-ban már felvetette a Mars benépesítésének ötletét, akkor úgy vélte, 2025-re már elindulhatnak az első asztronauták a bolygó felé.

Más alkalommal pedig elárulta, arra készül, hogy ő maga is a Marsra költözik, amint erre lehetősége nyílik. 

Idén egy csillagászati tudományos konferencián Musk arról beszélt, hogy a világot számos olyan veszély fenyegeti, amik hosszabb távon az emberiség kipusztulásához fognak vezetni.

Ezek közül kiemelte a klímaváltozást és annak következményeit, a születések számának csökkenését, az esetleges aszteroidák becsapódását, valamint az ún. „nukleáris Armageddont.”

„Ha még egy kicsit tovább várunk, a szemtanúi leszünk, ahogy a Föld teljesen lakhatatlan lesz”

- mondta el Musk az ülésen. 

Az emberiségre leselkedő veszélyekről bővebben is elmélkedett.

„Mindig fennáll a veszélye, hogy egy kisebb üstökös becsapódik a Földbe és kipusztít egy teljes kontinenst”

Elmondása szerint erre korábban is volt már példa, a földben található fosszíliák is arról tanúskodnak, hogy több millió évvel ezelőtt is történtek egy-egy kontinenshez kötődő kipusztulások.

Musk a szén-dioxid kibocsátás aggasztó mértékét is kiemelte veszélyforrásként, valamint a klímaváltozás okozta jégsapkák folyamatos olvadását, ám azért azt is hozzátette, hogy ő „kevésbé szokott vészmadár lenni”, ha az éghajlatváltozásról van szó.

A globálisan csökkenő születésszámokról elmondta, hogy ez a probléma még meglehetősen alulértékelt a közbeszédben, ugyanakkor nagyon is valós és még nem látjuk, hol lesz a vége.

„Ha eltekintünk az aszteroidáktól, a klímaváltozástól, a születési ráta csökkenésétől, még mindig ott van lehetőségként a jó öreg nukleáris Armageddon, aminek bekövetkezését szintén nem tudjuk kizárni”

– tette hozzá Musk.

A SpaceX vezére szerint az első lépés az emberiség megmentésére a Mars kolonizálása. Ezzel kapcsolatban azt is elismerte, hogy az első néhány marsi utazás valószínűleg „elég rázós” lesz, mint ahogy több száz évvel ezelőtt az első óceáni átkelések alkalmával is elég kevés hajó ért végül célba.

„A marsi utazás nem gyenge szívűeknek való. Jó esély van rá, hogy többen meg fognak halni az expedíció közben. Az egész nagyon nagyon kemény lesz, de ha végül sikerül, akkor az nagy dicsőség lesz számunkra” – mondta el egy tavalyi konferencián.

Elon Musk űrutazással kapcsolatos megnyilvánulásaira érdemes figyelni, már csak azért is, mert az általa irányított űrkutatási vállalat, a SpaceX az elmúlt években a NASA egyik legfontosabb stratégiai partnerévé vált és számos forradalmi űrtechnológiai innováció köthető a céghez.

Tavaly május 30-án a SpaceX által fejlesztett nagy teljesítményű, Falcon 9-es rakétával meghajtott Crew Dragon elnevezésű űrhajó sikeresen csatlakozott a Nemzetközi Űrállomáshoz, amerikai asztronautákkal a fedélzetén. Ezzel 9 év után – az űrsiklóprogram lezárása óta – az Egyesült Államok újra embert juttatott az űrbe.

A SpaceX következő nagy dobása a Starship nevű űrhajó bevetése lesz, amelyet jelenleg a világ legfejlettebb űreszközének tartanak nagyteljesítményű – és újra felhasználható! – rakétája miatt.

Az űrhajó hamarosan készen áll arra, hogy megkezdje első Föld körüli próbarepülését, a NASA pedig már be is jelentkezett a SpaceX-nél, hogy igénybe vegye az űreszközt ahhoz, hogy 2025-től ezen térjenek vissza asztronauták a Hold felszínére, 50 évvel az utolsó Hold-expedíció után.

(Futurism/Hetek)

.
Előfizetői akció

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!