„Eljött az ideje a békesség helyreállításának” – Fegyverszünetet kötött Lázár János és Márki-Zay Péter
Az ellenzék korábbi miniszterelnök-jelöltje reméli, hogy példát mutatnak az egész országnak
„Eljött az ideje a békesség helyreállításának” – Fegyverszünetet kötött Lázár János és Márki-Zay Péter

Fotó: Facebook / Lázár János

2022. 05. 04.
Fegyverszünetről beszélt a megbeszélésüket követően Lázár János térségi országgyűlési képviselő és Márki-Zay Péter polgármester Hódmezővásárhelyen kedden. A kormánypárti és az ellenzéki politikus egyaránt azt hangoztatta, hogy a városért kíván dolgozni. 

A választás után eljött az ideje a békesség helyreállításának, hogy a fejlődés lehetőségét közösen teremtsék meg Hódmezővásárhelyen - mondta közös sajtótájékoztatójukon a parlamenti voksoláson Márki-Zay Péter legyőzésével egyéni képviselői mandátumot szerző Lázár János az MTI összefoglalója szerint.

Úgy fogalmazott,

mindketten bebizonyították, hogy tudnak harcolni. A most megkötött fegyverszünetet célja, hogy a hódmezővásárhelyieknek jobb legyen, nagyobb békében, jobb körülmények között tudják élni mindennapjaikat

- fűzte hozzá.

Közölte, néhány kérdésben megállapodtak, melyekben a jövőben közösen együtt kívánnak dolgozni: képviselőként az a dolga, hogy a Modern városok programban szereplő projekteknek lendületet adjon kormányzati szinten, az önkormányzatnak pedig az, hogy ezeket megfelelő minőségben előkészítse.

Kitért arra is, hogy a járvány után kiemelten fontos az egészségügyben dolgozók közös támogatása, a hódmezővásárhelyi kórház ügye "nem lehet politikai téma".

Tartalmas, építő jellegű

Márki-Zay Péter úgy fogalmazott, a megbeszélés tartalmas volt és "építő jellegű", amelyre hosszú listával érkezett. A témák egyike az ipari park 100 hektáros bővítése volt; az önkormányzat célja ezzel az, hogy minél több cég érkezzen a városba, és minél több munkahelyet teremtsenek.

Az önkormányzat szeretné, ha megvalósulhatna a 117 kilométeres kerékpárút- és mezőgazdaságiúthálózat-fejlesztési projekt is. A terveknek és a kisajátítási eljárásoknak novemberre kell elkészülniük. Ahhoz, hogy a kivitelezés megtörténhessen, az öt évvel ezelőtti 11 milliárd forintos forrásnál várhatóan nagyobb összegre lesz szükség - tudatta a politikus.

Az iskolaépületek energetikai felújításához kormányzati engedélyre lesz szükség a források átcsoportosítása érdekében, illetve további támogatásra hasonló beruházásokhoz - közölte a polgármester. Márki-Zay Péter felajánlotta, hogy az önkormányzat, amiben tud, a kórház segítségére siet. 

Reményét fejezte ki, hogy Hódmezővásárhely békés fejlődése példát mutathat az egész országnak, talán "az eddigi puskaporos hangulatot" sikerül az együttműködés felé terelni.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!