Elhunyt Pat Robertson felesége
Adelia Robertson négy gyermeket, 14 unokát, és 23 dédunokát hagyott hátra
Elhunyt Pat Robertson felesége

Forrás: Youtube/CBN News

2022. 04. 20.
Virginiai otthonában, 94 éves korában elhunyt Adelia „Dede” Robertson, Pat Robertson, Amerika legnagyobb keresztény televíziócsatornája alapítójának felesége. Négy gyermeket, 14 unokát, és 23 dédunokát hagyott hátra. 

Dede Elmer 1927-ben született az ohiói Colombusban. Az ohiói állami egyetemen társadalmi igazgatás területén szerzett BA diplomát. Később a Yale egyetemen ápolásból szerzett mesterdiplomát, ez idő alatt találkozott Pat Robertsonnal, aki akkor a Yale jogi iskolájának tanulója volt. 1954-ben házasodtak meg.

Adelia Robertson részt vett a Christian Broadcasting Network (CBN) megalapításában, és végig a csatorna, illetve szintén a pár által létrehozott Regent Egyetem, és az Operation Blessing segélyszervezet vezetőségeinek megbecsült tagja maradt. 

1986-ban az Év keresztény nőjének választották.

Pat Robertson felesége kiváló író is volt, két könyvet jegyzett, emellett egy női életmód rovatot is vezetett, melybe havi rendszerességgel írt a Christian Life Magazine számára.

1987-ben és 1988-ban Dede lelkesen kampányolt férje mellett, amikor a republikánusok jelölték az Egyesült Államok elnöki posztjára. Dede 52 amerikai városba látogatott el elnökválasztási kampány során.

Rengeteget utazott és szolgált a világ minden táján. Ázsiában, a Közel-Keleten, Közép- és Dél-Amerikában utazva fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy humanitárius és orvosi segítséget nyújtson a sebesült embereknek szerte a világon.

Így emlékezett rá családja

"Anyukám egy szikla volt. Egész gyerekkorunkban egy szikla volt. Apának sokat kellett utaznia, de anya mindig ott volt nekünk, gyerekeknek… ez nagy biztonságot adott nekünk " – emlékezett vissza anyjára Ann LeBlanc.

"Azt hiszem, az a dolog, amit mindannyiunk számára csodálatos volt látni a szüleim életében, az a rendkívüli növekedés… ahogy idősebbek lettek, úgy tűnik, egyre közelebb kerültek egymáshoz…

volt egyfajta kedvesség és gyengédség mindkettejükben. Nagyszerű példák voltak nekünk, gyerekeknek”

– tette hozzá fia, Tim Robertson.

"Az anya volt az a ragasztó, amely összetartotta a Robertson családot. Mindig a színfalak mögött dolgozott. Ha anya nem lett volna, nem lett volna CBN sem…" – jelentette ki másik fia, Gordon Robertson.

"Anyámnak annyi erénye volt… soha nem hallottam panaszkodni, vagy feladni… rendíthetetlen volt. Apának ez kellett mellette ezekben az években; egy állhatatos partner, aki folyamatosan olvasta a Bibliát és tanulmányozta azt. Nem aggódott túlságosan magáért. Önzetlen volt. Mindig ezt láttam, hogy felnőttem. Ő gondoskodott róla, hogy nekünk meglegyen minden, mielőtt neki meglett volna" – emlékezett édesanyjára Elizabeth Robinson.

„Dede Robertson egy nagy hitű nő volt, az evangélium bajnoka, és Krisztus figyelemre méltó szolgája, aki kitörölhetetlen nyomot hagyott mindabban, amire rendkívüli élete során rátette a kezét”

–jelentette ki feleségéről Pat Robertson.

(CBN/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!