Életpárti bombát dobott le Trump: teljesen elzárná az abortuszgyár pénzügyi csapjait
Megválasztása esetén a Planned Parenthood nem kapna többet az állami forrásokból
Életpárti bombát dobott le Trump: teljesen elzárná az abortuszgyár pénzügyi csapjait

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 09. 04.
Életpárti támogatóinak írt levelében Donald Trump amerikai elnök tökéletesen világossá tette, mit is tervez tenni a magzatok érdekében második ciklusa alatt, miután egy korábbi, politikai terveit felvázoló dokumentumban nem jelent meg az abortusz.

„Ahogy novemberi újraválasztásomon igyekszem, szükségem van az önök segítségére, hogy bátor, életpárti vezetésemet szembe állítsam Joe Biden szélsőségesen abortuszpárti vezetésével”

- jelentette ki az elnök, részletezve, hogy politikai ellenfelei, a demokrata párt egyhangúan támogatja az igény szerinti abortuszt egészen a születés pillanatáig, sőt a gyermekgyilkosságokat is, azaz a ’nem sikerült abortuszok’ után életben maradt babák sorsukra hagyását.

“Azt, hogy Joe Biden magáévá tette ezen szélsőséges pozíciót az bizonyítja leginkább, hogy az igény alapú abortusz adóval való támogatása mellett foglal állást. Arra kényszeríteni az adófizetőket, hogy az abortuszokért fizessenek, olyan irtózatos dolog, hogy le kell győzni a szavazóurnáknál. Joe Biden még inkább megerősítette ezen álláspontjait azzal hogy a szélsőségesen abortuszpárti Kamala Harrist választotta alelnökjelöltjének.” 

Forrás: donaldjtrump.com
Forrás: donaldjtrump.com

Trump ígéretet tett arra, hogy folytatni fogja a szövetségi igazságszolgáltatás átformálását konzervatív bíróin keresztül a Legfelsőbb Bíróságban, hogy legyőzzék a demokrata ’kalózokat’ a Kongresszusban, és végre törvénybe ültessék a kései abortuszok és az adófizetők pénzével támogatott abortuszok tiltását, valamint megerősítsék a sikertelen abortuszok után élve született gyermekeket, illetve

„minden állami támogatást megvonjanak az abortuszipartól, beleértve a Planned Parenthoodot”.

Az amerikai elnök első ciklusa alatt egyértelműen életpárti politikát folytatott, és nem volt sok kétség afelől, hogy ez második ciklusa alatt is így lesz. Ennek ellenére kritikák érték múlt hónapban, amiért politikai tervezetében nem tért ki a meg nem született magzatokra prioritásai között.

Napokkal később kampánya csendben hozzáadta a dokumentumhoz az „Amerikai Értékek Védelme” szekciót, mely ígéretet tesz arra, hogy továbbra is alkotmányhű bírókat fog kinevezni, minden eszközzel megvédelmezi a meg nem született életeket és megvédi a vallásos hívők és intézményeit szabadságát is.

Trump demokrata ellenfele Joe Biden kampányában nem rejti véka alá, hogy gyakorlatilag korlátlan igény alapú abortuszra vonatkozó jogokat akar szövetségi törvénybe önteni, adófizetők pénzével finanszírozni azt, sőt a szövetségi igazságszolgáltatást felhasználni arra, hogy megkössék az életpárti rendelkezéseket életbe ültetni kívánó államok kezét.

(Lifesitenews)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!