Mint Telegramon írta Pusilin,
„Steven Seagal dokumentumfilmet forgat a donbászi háborúról Ma hadifoglyokkal beszélt a Jelenovkai fogolytáborban.”
Majd azt is elmondta, hogy néhány fogvatartott a közelmúltban életét vesztette az ukrán csapatok célzott rakétatámadásai következtében.
Pusilin beszámolója szerint
„Steven megjegyezte, hogy a tömegmédiában a konfliktus kapcsán megszólaló emberek 98%-a soha nem járt itt, ezért a világ nem tudja, mi az igazság."
"(Seagal – a szerk.) meg akarja változtatni a háborúhoz való hozzáállást" – tette hozzá, majd megjegyezte, hogy ez nem könnyű feladat, de sok sikert kívánt ehhez a színésznek.
Az Oroszországi Liberális Demokrata Párt sajtószolgálata korábban azt közölte, hogy Seagal a párt vezetőjével - aki egyben az Duma (az orosz parlament alsóháza) nemzetközi bizottságának az elnöke is –, Leonyid Szluckijjal együtt ellátogatott Donbászba.
(Tass/Hetek)
hetilap
hetilap