Földrengés rázza Horvátországot, Magyarországon is okozott károkat
Házakat döntött össze, súlyos sérüléseket okozott a 6,5-ös erősségű rengés, melyet még szerdán is erőteljes utórengések követtek
Földrengés rázza Horvátországot, Magyarországon is okozott károkat

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2020. 12. 31.
6,3-as magnitúdójú földrengés rázta meg Horvátországot kedden kora délután, a természeti katasztrófának hét halálos áldozata van, köztük egy gyermek is - közölte a helyi sajtó. Huszonhat sérültet vittek kórházba, amelyből ugyanakkor evakuálni kell a betegeket, mert nem biztonságos. Az erőteljes utórengések sem segítenek a katasztrofális állapotokon.

Ahhoz, hogy munkánkat folytatni tudjuk, az Ön támogatására is szükségünk van. Most futó akciónkban a nyomtatott és online hetilap előfizetés mellé ajándék Hetek maszkot adunk. Részletek és a teljes nyeremény lista itt: www.hetek.hu/elofizetes

A földrengés epicentruma Zágrábtól 46 kilométerre, a közép-horvátországi Petrinja közelében volt, ahol több épület is összedőlt. A földmozgást egész Horvátországban, de a szomszédos országokban, köztük Magyarországon is érezni lehetett.

Petrinjában egy férfit autójából mentettek ki, amelyre rádőlt egy épületrész. Egy másik összedőlt házból egy apát és egy gyermeket hoztak ki, a gyerek belehalt súlyos sérüléseibe. Az Index.hr hírportál jelentése szerint további öt halottja van természeti katasztrófának. Egy 20 éves férfi, egy apa és fia, valamint egy idősebb férfi és még egy személy. Mind az öten a Glinához közeli Majsko Polje településen haltak meg, rájuk dőlt a ház.

Nem kizárt, hogy további áldozatok is vannak.

Huszonhat sérültet szállítottak a közeli, sziszeki kórházba, közülük hatot súlyos sérülésekkel. Eközben a kórház egyik szárnyából, amely nem biztonságos, egy másik, félig kész szárnyba evakuálják a betegeket. Negyven beteget átszállítottak Zágrábba.

Sziszek városában nem sérült meg senki, a földmozgás azonban itt is súlyos károkat okozott az épületekben.

A kormányfő a sajtónak úgy nyilatkozott: Petrinjában az épületek nem biztonságosak, ezért a legtöbb ember nem térhet vissza otthonába.

"Ez egy igazi tragédia"

- mondta.

Konténereket és sátrakat állít fel a katonaság a lakosság részére. A közeli Glina településen is közel kétszázan maradtak biztonságos fedél nélkül. Az ország egyes részein nincs áramszolgáltatás, nem működik a telefon és az internet. A hatóságok arra kérik az embereket, hogy hagyják szabadon a még működő telefonvonalakat.

A földrengés Zágrábban is megrongált épületeket, a lakosság egy része elhagyja a fővárost, pánik és rémület lett úrrá körükben.

Hétfőn kora reggel egy 5,2-es erősségű földrengés rázta meg ugyanezt a területet, amelyet másfél órán belül egy 4,7-es és egy 4,1-es erősségű földmozgás követett.

Szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy utórengésekre kell számítani. A délután folyamán négy nagyobb rengés is volt, amelyek Zágrábban is jó érezhetőek voltak.

Harmicszor erősebb rengés volt, mint a tavaszi

A horvát fővárost és környékét korábban március 22-én rázta meg nagyobb földrengés. A fél óra különbséggel bekövetkezett 5,6-os, majd 5,1-es erősségű földmozgásban számos épület megrongálódott, és több ember megsérült. Az akkori földmozgás Zágrábban és környékén 25 ezer épületben okozott kárt.

A belvárosban megrongálódott a főváros jelképének számító katedrális, a horvát parlament és a kormány épülete, valamint több templom és kulturális örökséghez tartozó építmény. Több kórházból is evakuálni kellett az embereket.

Zágrábban a márciusi földrengés óra folyamatosak az utórengések. A szakemberek mintegy kétezret jegyeztek fel, amelyek negyede volt érezhető. Hatezer épület a mai napig nem biztonságos, köztük több óvoda, általános iskola, középiskola, egyetem, kulturális és tudományos intézet.

A keddi földregés harmincszor erősebb volt, mint a tavaszi zágrábi

- írta a sajtó.

Magyarországon is "lengett a csillár"

A hát eleji földrengést, de a szerdai utórengéseket is lehetett érzékelni hazánkban is, a Dél-Dunántúlon és Budapesten is.

Több videó is napvilágot látott arról, hogy lengtek a csillárok, hullámoztak a fenyőfák.

Szerda estig a biztosítók több mint ötszáz kárbejelentést kaptak főként Baranya, Somogy, Zala, Tolna megyéből, de  Budapestről, Veszprém, Fejér megyékből is levált a vakolatról, falrepedésekről, betört, vagy megrepedt ablaküvegről, vagy megdőlt kéményekről. A kár a becslések szerint meghaladja a százmillió forintot.

Korántsincs még vége - egymást követik az erős utórengések

Hétfő óta folyamatosan reng a föld Horvátországban, a két erősebb földmozgás Petrinja és Sziszek városán kívül 86 kisebb településen is súlyos károkat okozott.

A térségben 3500 ház sérült meg a hétfői 5,2-es magnitúdójú előrengésben, majd a keddi 6,3-as erősségű főrengésben. Az utórengések folyamatosak. Sokan  harmadik éjszaka vannak fedél nélkül. Az elmúlt 72 órában több mint 80 földmozgást mért a horvát szeizmológiai szolgálat, melyek közül több meghaladta a 4-es erősséget.

A tévécsatorna tudósítója szerint már azok sem mernek otthonaikba visszatérni, akiknek a házai csak kismértékben sérültek meg.

Sokan továbbra is az autóikban alszanak, többeket a petrinjai kaszárnyában vagy a sziszeki sportcsarnokban helyeztek el. Sok helyütt még mindig nincs áram és fűtés.

Mindenki a konténereket és lakókocsikat várja

- mondta egy lakos a riporternek. A kormány konténereket és száz lakókocsit ígért a térségnek, amelyekből csütörtökön húsz megérkezett Glinába. A közösségi oldalon civilek által szervezett magánakció keretében, magánadományokból szerdán 25 lakókocsi érkezett oda.

Vannak olyan kisebb települések, amelyeken minden ház megsérült, veszélyes bennük tartózkodni. Minthogy azonban az emberek háziállatokat tartanak, nem akarják elhagyni otthonaikat. Számukra mobil házakat állítanának fel - hangzott el a riportban.

Sziszekben csütörtökön fűthető sátrakat állítottak fel a kórház mellett, amely a földrengésben szintén megsérült. Radovan Fuchs oktatási miniszter elmondta, hogy sok iskolát és óvodát is teljesen újjá kell építeni.

Meglátogatta a térséget szerdán Janez Lenarcic válságkezelésért felelős uniós biztos, és az Európai Unió segítségét ígérte.

Zágráb kedden aktiválta az unió polgári védelmi mechanizmusát. Magyarországgal együtt tizennégy tagállam és Törökország ajánlotta fel azonnali segítségét: ágyakat, sátrakat, hálózsákokat, melegítésére és világításra szolgáló berendezést és konténereket küldtek Horvátországba.

A keddi földrengésben heten meghaltak, és többen megsérültek. A kormány január 2-ra nemzeti gyásznapot hirdetett.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!