Elítélte a Meseország mindenkié könyv forgalmazóját a fővárosi kormányhivatal
A vizsgálat szerint a kiadó tisztességtelen gyakorlatot végez, a Labrisz kiadó szerint az eljárás diszkriminatív
Elítélte a Meseország mindenkié könyv forgalmazóját a fővárosi kormányhivatal

Forrás: Labrisz kiadó

2021. 01. 19.
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat a Labrisz Egyesület a Meseország mindenkié című könyv értékesítésekor - közölte Budapest Főváros Kormányhivatala kedden.

A hatóság fogyasztóvédelmi eljárásban állapította meg, hogy a kiadó tisztességtelen gyakorlatot végez - áll a közleményben.

A közérdekű bejelentésre indult vizsgálatban - folytatták - a kormányhivatal azt állapította meg, hogy a könyvet mesekönyvként értékesítik, a megnevezés és a borítón lévő grafikus ábrázolás is erre utal, az viszont nincs feltüntetve, hogy a mesék a hagyományos nemi szerepektől eltérő viselkedésmintákat jelenítenek meg.

A hatóság szerint a fogyasztók így tudtukon kívül a mesék szokott tartalmán túlmutató tartalommal találkozhatnak, és a könyv megvásárlásáról félrevezető információk alapján dönthetnek.

Minthogy a fogyasztók nem kapnak előzetes tájékoztatást a könyv tartalmáról és témaköréről, sérülnek a megfelelő tájékoztatáshoz való jogaik és érdekeik, ezzel pedig az egyesület tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósít meg

- írták.

A hatóság ezért kötelezte az egyesületet, hogy nyújtson mindig teljes körű tájékoztatást a tevékenységi körét érintő áruk esetleges értékesítésével kapcsolatban.

Ezt a Meseország mindenkié című könyv esetében is alkalmazni kell - olvasható a kormányhivatal közleményében.

A Labrisz a vádakra reagálva az alábbi közleményt adta ki:

"Egyesületünk a Háttér Társaság Jogsegélyszolgálatával közösen fog reagálni erre a diszkriminatív fogyasztóvédelmi eljárásra."

(Hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!