„A hűtlenség jele” - Trump az amerikai evangéliumi vezetőknek és Ron DeSantis-nak is üzent
A közvélemény-kutatások szerint DeSantis már népszerűbb, mint Trump
„A hűtlenség jele” - Trump az amerikai evangéliumi vezetőknek és Ron DeSantis-nak is üzent

Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2023. 01. 19.
A volt amerikai elnök sértődöttségének adott hangot egy interjúban, mert szerinte az evangéliumi keresztény vezetők és az életpárti közösség nem értékeli eléggé a Roe vs. Wade abortuszvédelmi határozat hatályon kívül helyezésében játszott szerepét.

Donald Trumptól megkérdezték a napokban, hogy mit gondol arról, hogy az amerikai evangéliumi keresztény vezetők hezitálnak őt támogatni a 2024-es elnökválasztás republikánus jelöltjeként.

“A világpolitikában nagy a hűtlenség, és ez a lojalitás hiányát jelzi, mert senki nem tett soha annyit az 'élethez való jogért', mint Donald Trump” - válaszolta a volt elnök.

Trump szerint nagy szerepe volt abban is, hogy az amerikai Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte a Roe kontra Wade határozatot, így lehetővé vált, hogy a különböző államokban korlátozzák vagy megtiltsák az abortuszt.

Az üzletember arról is beszélt, hogy ő volt az, aki életpárti legfelsőbb bírákat nevezett ki a testületbe. Trump emellett azt is felrótta a keresztény vezetőknek, hogy tavaly a félidős választásokon “nem tették meg azt, amit megtehettek volna” azért, hogy ne maradjon továbbra is a demokraták kezében a szenátus.

Trump legnagyobb riválisáról, Ron DeSantis floridai kormányzóról is beszélt.

Most azt hallottam, hogy lehet, hogy nem akar ellenem indulni, úgyhogy úgy fogjuk ezt kezelni, ahogy én szoktam intézni a dolgokat”.

A volt amerikai elnök arra emlékeztetett DeSantis-szal kapcsolatban, hogy “én választattam meg őt, ez ennyire egyszerű”.

A floridai kormányzó egyelőre még nem jelentette be hivatalosan, hogy indulni szándékozik az amerikai elnöki pozícióért, de tavaly októberben arról beszélt, hogy nem tervez újabb négy évet kormányzóként eltölteni.

A közvélemény-kutatások szerint Trumpnak lehet oka az aggodalomra, hiszen a tavalyi félidős választások után néhány nappal a republikánusokat támogató megkérdezettek 42 százaléka elmondása szerint DeSantis-t támogatná a 2024-es választásokon, és csak 35 százalékuk Trumpot.

(FoxNews / Business Insider / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!