A holland kormányfő "nagyon komoly hungarofóbiában szenved" - Szijjártó Péter az al-Dzsazírának
Arab csatornának adott interjút a külügyminiszter
A holland kormányfő "nagyon komoly hungarofóbiában szenved" - Szijjártó Péter az al-Dzsazírának

Forrás: Facebook/Szijjártó Péter

2021. 10. 17.
Szijjártó Péter New York-ban interjút adott az al-Dzsazíra tévécsatornának, a beszélgetés során szinte az összes Magyarországgal és magyar kormánnyal kapcsolatos vád szóba került, köztük Mark Rutte holland kormányfő kijelentései is. 

"Mark Rutte nagyon komoly hungarofóbiában szenved"

- fogalmazott a külügyminiszter arra a kérdésre, ami a holland kormányfő Magyarország EU-ból történő kiebrudalására vonatkozó kijelentését említette. Szijjártó szerint nem Rutte dolga lenne, hogy megmondja, ki az Európai Unió tagja és ki nem, szerinte inkább a saját ügyeivel kellene foglalkoznia. 

Szijjártó Péter az interjúban igyekezett tisztázni a közelmúltban elfogadott gyermekvédelmi törvény körüli vádakat is, hangsúlyozva, hogy annak passzusai nem a homoszexuálisokat támadják, hanem a szexuális propagandát korlátozzák. 

(Facebook)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!