hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nigériai keresztény népirtás, ami mellett a világ már nem mehet el némán
A lelkünket nem tudják megölni
Nigériai keresztény népirtás, ami mellett a világ már nem mehet el némán

Fotó: AP / Sunday Alamba

2025. 11. 13.
Míg a világ közvéleménye az állítólagos gázai népirtással van elfoglalva, Nigériában hosszú évek óta tömegesen üldözik, gyilkolják és kínozzák a helyi keresztényeket, anélkül, hogy saját kormányuk bármit is tenne az iszlamista vérengzés megfékezésére. A helyi keresztények azonban szilárdan kitartanak hitük mellett.

Amíg a kedves olvasó ezen sorokat olvassa, Nigériában olyan dzsihadista szervezetek, mint a Boko Haram, az Iszlám Állam Nyugat-Afrikai Tartománya (ISWAP), valamint al-Kaidához köthető csoportok a fuláni milicistákat felhasználva büntetlenül hajtanak végre pusztító támadásokat a helyi keresztény közösségek ellen. A keresztényüldözés az elmúlt néhány év során drámaian eszkalálódott a brit gyarmati hatalom által mesterségesen megalkotott, kibékíthetetlen ellentéteket magában foglaló országban, melynek köszönhetően Nigéria mára az egyik leghalálosabb hellyé vált a keresztények számára a világon.

Az Intersociety, az Open Doors és az International Christian Concern jelentései szerint 2009 óta több mint 52 ezer keresztényt mészároltak le az országban, és több mint 20 ezer templomot romboltak le. 2025 első hét hónapja során több mint 7000 keresztényt gyilkoltak meg – naponta mintegy 30-an váltak mártírrá – és több száz gyülekezeti házat, templomot gyújtottak fel, ezzel párhuzamosan pedig hárommillió zömében keresztény földművest kényszerítettek otthonuk hátrahagyására vallási indíttatású támadások nyomán. Ugyanebben az időszakban 7800 keresztényt raboltak el. Számos szakértő már egyértelműen „népirtásnak” titulálta a folyamatban lévő válságot, mely a világ szeme láttára, hosszú ideje mély hallgatás mellett zajlik, és melynek gyökerei mélyebbre nyúlnak, mint a földért, ásványokért vagy vízért folyó törzsi küzdelem.

Október 31-én Donald Trump amerikai elnök egy közösségimédia-oldalán közzétett üzenetében elismerte az atrocitásokat, melyekkel a nigériai keresztényeknek nap mint nap szembe kell nézniük, leszögezve: „A radikális iszlamisták felelősek ezért a tömegmészárlásért. Ezennel Nigériát különös aggodalomra okot adó országnak minősítem.” Az elnök hozzátette: katonai akciót is indíthat a világ hatodik legnépesebb országában, mivel a keresztényüldözés ellen a muszlim elnök és a zömében muszlim miniszterekből álló nigériai kormányzat „nem tesz semmit”. „Ha a nigériai kormány továbbra is megengedi a keresztények megölését, az Egyesült Államok azonnal leállítja a Nigériának nyújtott minden segélyt és támogatást, és könnyen benyomulhat a kegyvesztett országba fegyveresen, hogy teljesen eltörölje az iszlám terroristákat, akik ezeket a szörnyű atrocitásokat követik el” – írta az elnök a Truth Social oldalon. „Ezennel utasítom a hadügyminisztériumunkat, hogy készüljön fel az esetleges akciókra. … Figyelmeztetés: a nigériai kormánynak gyorsan kell lépnie!”

A muszlim elnök, Bola Tinubu, és a zömében muszlim miniszterekből álló nigériai vezetés visszautasította, hogy az országban üldöznék a keresztényeket, de nyitottnak mutatkozott arra, hogy amerikai segítséggel lépjenek fel az olyan dzsihadista szervezetekkel szemben, mint a hírhedt Boko Haram. Az Egyesült Államoknak ugyanakkor kevés katonai erőforrása van Afrikában, így kérdéses, hogy pontosan hogyan is nézne ki egy katonai művelet.

Bár számos helyi keresztény előrelépést remél a helyzet megoldásában az amerikai fellépés nyomán, helyi forrásaink szerint a Boko Haram terroristái megfenyegették az északi keresztényeket: ha Amerika beavatkozása során bármely iszlamistának csak a haja szála is görbül, minden helyi keresztényt kiirtanak majd. „De mi Istenben bízunk, Ő meg fog védeni bennünket az ő gonosz kezeiktől. Bár sokak testét megölték, a lelkünket nem tudják” – teszi hozzá a Máté 10:28-ra utalva névtelenségéhez ragaszkodó forrásunk, aki szerint a helyi keresztények aktívan imádkoznak megoldásért, és Pál apostol szenvedéseiből merítenek bátorítást a hit melletti kitartáshoz.

(Fotó: AP / Olamikan Gbemiga)
Bola Ahmed Tinubu, Nigéria muszlim elnöke a keresztények szerint nem sokat tesz megsegítésükre, sőt bűnrészes az iszlamista atrocitásokban.  (Fotó: AP / Olamikan Gbemiga)

Fuláni–bacsama ellentét

A keresztényüldözés Nigériában nem most kezdődött. Egy, a lapunknak nyilatkozó lagosi pásztor, Rex, elmondta, hogy az atrocitások több mint 15 évre nyúlnak vissza az országban. „Örülünk, hogy végre nemzetközileg is elismerik a keresztényüldözést itt. Jobb későn, mint soha.” Nigéria lakosságát 2025-ben 237,5 milliósra becsülik, mely a hatodik legnépesebb országgá teszi a világon, Afrikában pedig a legnépesebbé, tekintve, hogy a kontinens lakosságának 15 százaléka itt él. Vallási demográfiája nagyjából megoszlik az iszlám és a kereszténység között, az iszlám kissé dominánsabb, különösen az északi régiókban. A lakosság körülbelül 53 százaléka muszlim, ők tehát főleg az északi régiókban élnek, a keresztények pedig a lakosság hozzávetőlegesen 47 százalékát teszik ki, ők inkább a déli és középső régiókban.

Afrika legnépesebb országában több mint 80 millió keresztény él, ami a pionír missziós munka és az 1833-as angol rabszolgaság eltörlését követően Európából az evangélium üzenetével visszatérő, felszabadított rabszolgáknak köszönhető. Az északon folytatott missziós tevékenység 2008 óta jelentősen visszaesett az iszlamista terrorcsoport, a Boko Haram megjelenése következtében. Az északi terrorista csoportok igyekeznek kiűzni a keresztényeket a régióból, és továbbra is egy iszlám törvények által irányított különálló nemzet létrehozására törekednek.

A jelenlegi válság két főszereplője a muszlim fuláni pásztorok és a keresztény bacsama földművesek. A fulánik, Nyugat-Afrika egy túlnyomórészt muszlim népcsoportja, a világ legnagyobb nomád közösségét alkotják, becslések szerint több mint 38 millió fős lakossággal, amely a pásztorok mint­egy 90 százalékát teszi ki. Főként Nigériában, Maliban, Guineában, Kamerunban, Szenegálban és Nigerben élnek. Nigéria ad otthont a legnagyobb fuláni népességnek, több mint 15 millió fővel, ami az ország lakosságának körülbelül 6,6 százalékát teszi ki. A fulánik jelentős szerepet játszottak az iszlám terjedésében Nyugat-Afrikában, különösen a 19. század elején Uszman dan Fodio vezette Szokoto Kalifátus idején. A kereszténység szempontjából eléretlen népcsoportnak tekintik őket, mivel kevesebb mint 0,35 százalékuk tért át.

Fotó: AP
Önkéntesek koporsókat eresztenek le 2018 januárjában, Makurdiban, a fuláni pásztorok számlájára írt mészárlás több mint 70 áldozatának temetésén.  (Fotó: AP )

A keresztény földművesek a nigériai bacsama etnikai csoport tagjai, mely túlnyomórészt olyan keresztényekből áll – köszönhetően a gyarmati idők missziós tevékenységének – akik földműveléssel foglalkoznak. Hagyományosan önellátó gazdálkodók, olyan növényeket termesztenek, mint a köles, a kukorica, a cirok és a földimogyoró. A mezőgazdaság központi szerepet játszik gazdaságukban és kulturális identitásukban.

Egy másik, lapunknak nyilatkozó nigériai pásztor, Chisom elmondta: erősen félrevezető a főáramú média által sugallt narratíva, mely szerint nem a hit, inkább a klímaváltozás áll a konfliktus hátterében. Egzisztenciális konfliktus a földért és a vízért, a folyamatosan száradó és terjeszkedő sivatag pereméről szegény elvándorló pásztorok és a gonosz helyi földművesek között. Ugyanakkor ebbe a narratívába nehezen illeszthető bele, hogyan is késztet az elsivatagosodás valakit arra, hogy templomokat gyújtson fel, papokat raboljon el, nőket erőszakoljon meg, vagy akár Jézus melletti hitet nyíltan felvállaló fiatal lányokat kövezzen meg és gyújtson fel, ahogy azt egy 19 éves háztartástan-hallgató, Deborah Samuel esetében is láttuk, aki egy chatben Jézusnak adott hálát jó vizsgaeredményeiért, muszlim egyetemista társai pedig a legbrutálisabb módon végeztek vele ezért. Szintén nehéz egyedül a klímaváltozás számlájára írni azt a „fekete karácsonyt”, mely során Rex pásztor egy ismerősének déli gyülekezetébe törtek be iszlamisták két éve karácsonykor 43 keresztényt mészárolva le az istentisztelet során egy olyan kampányban, ahol több mint 200 helyi kereszténnyel végeztek a milicisták.

Ahogy egy helyi katolikus püspök, Wilfred Anagbe is fogalmazott: egy iszlamizációs hadjáratról van szó, amelynek célja a keresztények elűzése és a földjük megszerzése. Ezt Rex pásztor is alátámasztja, kiemelve, hogy az arab tavaszt követően iszlamista csoportok érkeztek az ország északi, muszlim részébe Kamerun, Csád, Niger és Mali irányából, és nem sokkal később elkezdtek dél felé is betörni a keresztény területekre, különösen az ország középső övébe, ahol a legerősebb hitű keresztények élnek, de nem mellesleg jelentős ásványkincsek is megtalálhatóak. Céljuk egy kalifátus megalapítása minél nagyobb területen. JOS település (a legenda szerint „Jesus Our Saviour”, azaz „Jézus a mi Megváltónk” rövidítése) körül is letelepedtek, hogy terrorizálják a híres keresztény falut, elpusztítva terményeiket, földjeiket, mészárlásokat hajtva végre a területen. 

A muszlim vezetésű, „rehabilitált” Boko Haram terroristákat is magában foglaló hadsereg pedig rendre későn érkezett az atrocitások helyszínére ahhoz, hogy az érintettek segítségére siessen, ugyanakkor a keresztény dél politikusai igyekeznek magán biztonsági szervezetet alakítani a keresztények védelmére. A Religious Prayer Bulletinben Elizabeth Kendall nemzetközi vallásszabadság-szakértő elmondja, a fuláni pásztorokat valójában számos esetben az iszlám dzsihád proxyjaiként használják. „Míg a Biblia arra kötelezi a keresztényeket, hogy terjesszék a jó hírt, miszerint Isten megbékélteti a bűnöst önmagával Jézus Krisztuson keresztül, az iszlám arra kötelezi a muszlimokat, hogy terjesszék ki területeiket Allah uralma alatt. A folyamatosan terjeszkedő, sivatag által kiszorított, hagyományosan nomád életmódot folytató fuláni állattenyésztők dél felé vándorolnak, hogy élelmet és vizet keressenek állataiknak. Ezeket a fulánikat aztán dzsihádisták és más iszlamisták – köztük a katonaság és a kormány tagjai – kihasználják, hogy a keresztények rovására bővítsék a muszlimok területeit. Ezért támadnak rendszeresen nagy teljesítményű automata fegyverekkel és viselnek golyóálló mellényeket és katonai egyenruhákat. Ezért is nem fogják el őket szinte soha.”

A klímaváltozás-narratíva nem csupán tévedés, hanem egy tudatos hazugság, amely elmossa az elkövetők vallási ideológiáját, és cserben hagyja az áldozatokat.

A valóság az, hogy a Nigériában zajló események nem elszigeteltek, hanem egy agresszívan terjeszkedő globális iszlamista ideológia helyi megnyilvánulásai.

A 2025-ös év tagadhatatlanul megmutatta a világpolitika két, homlokegyenest eltérő arcát. Az egyik oldalon ott áll az Európai Unió, amely „aggodalmát fejezi ki”, „párbeszédet” sürget, és a vallási üldözés tényét a klímaváltozás ködfátyla mögé rejti. A nigériai kormány ettől nem ijed meg, sőt dühösen tagad és vádaskodik. A másik oldalon pedig létrejött a cselekvés tengelye: az Egyesült Államok a Trump-adminisztrációval, amely nevén nevezi a problémát – radikális iszlamista népirtás –, és kőkemény szankciókat, sőt katonai beavatkozást helyez kilátásba. És ott van Magyarország, amely a Hungary Helps Programon keresztül nem üres szavakat, hanem valós, helybe vitt segítséget nyújt a megtámadott közösségeknek. A helyzet világos: a gyilkosok a gyengeségből és a hallgatásból erőt merítenek, de az őszinte szótól és a határozott fellépéstől megrettennek.

Hungary Helps
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!