Donald Trump és Benjamin Netanjahu a Fehér Házban. Az amerikai elnök Irán ügyében alapos meglepetést okozott.(Forrás: YT / White House)
Világszerte próbálják megfejteni, milyen mesterterv húzódhat meg az amerikai elnök szerteágazó, harsány, időnként következetlennek tűnő intézkedéssorozata mögött. Önmagában az kérdés, hogy Trump számára a külpolitikai döntések hogyan illeszthetők be az „Amerika az első” alapprogramba, és mennyire rendeli alá ezeket az elnök a belpolitikai céljainak?
Az elmúlt évtizedekben visszatérő gondolat volt vezető amerikai politikai-közéleti személyiségektől, hogy az Egyesült Államok külpolitikájának irányítása valójában nem is külpolitika, hanem a belpolitika irányítása a nemzetközi színtéren. Mint ismert, Henry Kissinger volt külügyminiszter gyakran bírálta a mindenkori kormányzatokat, amiért hagyják, hogy a belpolitika háttérbe szorítsa külpolitikáját. Híres mondása szerint „Amerikának nincsenek állandó barátai vagy ellenségei, csak érdekei vannak – és ezeket az érdekeket gyakran a belpolitika határozza meg”.
Egy másik sokat idézett teoretikus, Zbigniew Brzezinski egykori nemzetbiztonsági tanácsadó is többször panaszkodott a stratégiai jövőkép hiánya miatt az amerikai külpolitikában, szerinte „az amerikai külpolitika egyre inkább a belpolitika meghosszabbításává válik, kevés tekintettel a szélesebb globális összefüggésekre”.
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »