hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mivé lett Anglia? – E heti köszöntőnk
Mivé lett Anglia? – E heti köszöntőnk

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2023. 03. 09.
„Üdvözlet az egyformaság korából, a magányosság korából, a Nagy Testvér korából, a duplagondol korából” – írja a naplójába Winston Smith, a lázadó gondolatbűnöző, aki nem hajlandó elismerni, hogy a 2x2 a Párt akarata szerint lehet öt.

Mikor először olvastam e sorokat Orwell 1984 című regényében, a legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy egy nap a fikció valósággá válik. A gondolatbűn a héten megszületett Nagy-Britanniában, a célkeresztben pedig ismét a radikálisnak bélyegzett keresztények. Anglia veszélyes útra lépett, a szabadság felszámolásának útjára. Büntethetővé váltak hívők milliói, ha az abortuszklinikák körüli tiltott zónákban Istenre mernek gondolni.

Az utópisztikus regényt kézikönyvként forgató brit képviselők túltesznek Dáriuszon is, aki nyilvános imádságért dobta éhes oroszlánok közé Dánielt.

Kegyetlen diktátorok között is ritkaságszámba ment, hogy valakit a gondolatai miatt vezessenek bíróság elé. Mivé lett Churchill, Shakespeare és Newton hazája, ahol az emberi élet kioltásának joga megelőzi az Istenhez való csendes kiáltás jogát? Ahogy a törvény ellen az utolsó pillanatig küzdő brit parlamenti képviselő megjegyezte, ma még talán nem az önök gondolatait kriminalizálják, holnap azonban azok is tiltólistára kerülhetnek. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!