hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Interjú a török pásztorral, aki szerint Jézusnak az ilyen drámai katasztrófákra is van jó válasza
„Törökország soha többé nem lesz ugyanaz”
Interjú a török pásztorral, aki szerint Jézusnak az ilyen drámai katasztrófákra is van jó válasza

Fotó: Baptista Szeretetszolgálat

2023. 02. 16.
Több mint egy tucatszor letartóztatták, börtönbe zárták, megverték a szunnita muszlim háttérből megtért török pásztort, aki ma is szentül hiszi és hirdeti, Jézusnak a katasztrófákra is van jó válasza.

Ha jól tudom, ön a pusztító földrengés idején éppen Floridában tartózkodott, azonban munkatársai a helyszínről folyamatosan tájékoztatták a fejleményekről, és már el is kezdték szervezni a segélyszállítmányokat az érintett régiókba.

– Így van, rendkívül személyesen és fájdalmasan érintett a katasztrófa, közeli barátaim és szolgálótársaim is a romok alatt veszítették életüket, míg kilencéves kisfiuknak sikerült élve kikerülni a törmelék alól. Hakan és Pola éppen egy helyi gyülekezetet készültek megnyitni az érintett városok egyikében. Külön megrázó, hogy a romok közül Hakan egyik könyve is előkerült, mely az Utolsó percek. Készen állsz? címet viselte, és a Jézus visszajövetele előtti időszakról szólt.

Ami a segítséget illeti, gyülekezetünk az Evangéliumi Gyülekezetek Szervezete tagjaként tevékenykedik, és hetente kétszer tájékoztatnak az aktuális helyzetről. Emellett rengeteg információ jut el hozzám különböző segélycsapatoktól is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!