hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nagyon kiszúrtak a holland gazdákkal a „zöldítés” jegyében
Folyamatos tüntetések, drasztikus kormányzati ellenlépések
Nagyon kiszúrtak a holland gazdákkal a „zöldítés” jegyében

A gazdálkodók nagyszámú állatállományukról kell, hogy lemondjanak, ami ellehetetlenítené megélhetésüket.(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)

2022. 07. 13.
A zöldpolitika je­gyében bevezetett holland refor­mokat számos földművelő ökozsarnokságnak tekinti. Az utakat elfoglaló tüntetőkkel szemben lassan olyan drasztikusan lépnek fel, ami a kanadai kamio­nosok esetére emlékeztet.

A holland koalíciós megállapodás, amely 25 milliárd eurót különített el a nitrogénkibocsátás elleni küzdelemre, és egy nitrogénügyi minisztert is kijelölt, országos tiltakozást váltott ki a mezőgazdaságban dolgozók körében. A megállapodás célja, hogy egyes régiókban akár 70 százalékkal is csökkentse az üvegházhatású gázok kibocsátását, ezzel viszont ellehetetlenítené a mezőgazdaság működését és a szarvasmarhatartást.

Az újonnan kinevezett természetvédelmi és nitrogénügyi miniszter, Christianne van der Wal-Zeggelink kemény célokat tűzött ki, míg Henk Staghouwer mezőgazdasági miniszter rendkívül szűk perspektívát kínál a gazdáknak. Holland tisztviselők szerint az állatállomány 30 százalékos csökkentésére van szükség az éghajlatváltozással kapcsolatos céljaik eléréséhez. A természetvédelmi területek környékén a cél 100 százalékos csökkentés.

A hivatalos narratíva szerint másfajta mezőgazdaságra van szükség, amely kevésbé intenzív, de sokkal tisztább („zöldebb”). A gyakorlatban azonban ez egy kisebb mezőgazdaságról szól, ami azt jelenti, hogy sok vállalatnak le kell szűkítenie tevékenységét, vagy teljesen be is zárhatja kapuit. Azon gazdaságok esetében, ahol túl magas a kibocsátás, a kormány kötelezővé tenné eladásukat az államnak. A kisajátítási projekt 7,5 milliárd eurós kerettel működne.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!