Nayib Bukele a legmenőbb diktátornak nevezi magát. Hisz a természetes házasságban és tiltja az abortuszt.(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)
El Salvador Szlovénia területéhez hasonló nagyságú, közel 7 milliós lakosságú közép-amerikai ország. Az ország egy főre jutó bruttó hazai összterméke alig több mint egynegyede a magyar értéknek; a Happy Planet Index felmérésekor a salvadoriak mégis nagyobb megtapasztalt jólétről számoltak be mindennapjainkban.
A világ legszegényebb harmadába tartozó ország lakosságának harmada az Egyesült Államokban él, az anyaországba küldött utalások pedig az ország GDP-jének több mint negyedét is elérik. Az Amerikába küldött export szintén a GDP körülbelül egyharmadát teszi ki; El Salvador tehát politikailag és gazdaságilag is nagymértékben függ az Egyesült Államoktól.
A salvadori tömegek ugyanakkor nem pusztán a szegénység miatt hagyták el hazájukat. Az első nagy elvándorlási hullámok az 1970-es években az elemzők többsége szerint elsősorban a politikai instabilitás miatt indultak. 1979-ben szélsőbaloldali gerillacsoportosulások polgárháborút robbantottak ki a hatalmat 1931 óta gyakorló katonai juntával szemben.
Tökfejek, boszorkányok, szellemek és csontvázak: honnan ered a Halloween valójában?
Több ezer éves hagyományokból épül fel a pogány szelleműző ünnep »
Nagy Imre, mítoszok nélkül: a forradalom vagy a kommunizmus mártírja volt?
Sebes Gábor publicistával beszélgettünk »
Hamasz: hitük a terror
A palesztin terrorszervezet alapokmánya és az iszlám radikalizmus »