hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Veszélyben a gyerekek: járványszerűen terjed az elhízás
Megelőzni sokkal könnyebb, mint kezelni
Veszélyben a gyerekek: járványszerűen terjed az elhízás

Illusztráció(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix )

2023. 05. 17.
Sok szülő nem veszi komolyan, míg mások aggódnak a gyermekük túlsúlya miatt, ugyanis meredeken emelkedik az elhízottak aránya. Dr. Halmy Eszter táplálkozási szakértőt, a Magyar Elhízástudományi Társaság elnökét kérdeztük, hogyan lehetne változtatni ezen.

Most mindenkinek, aki előfizet a Hetek nyomtatott verziójára, online előfizetést is ajándékozunk, amivel már csütörtökönként olvasható a friss újság és a teljes archívum is elérhető! Részletek a Hetekben és a https://www.hetek.hu/elofizetes oldalon.

Amennyiben nem történik érdemi előrelépés, a világ lakosságának 51 százaléka, azaz több mint négymilliárd ember túlsúlyos vagy elhízott lesz 2035-ig – írta nemrégiben sokkoló jelentésében az Elhízástudományi Világszövetség. Valóban ekkora a baj?

Igen, valóban. Az elhízás már megjelent az 1950–60-as években, de világhódító útját az 1980-as években kezdte meg, előbb a fejlett gazdaságú országokra jellemzően, de napjainkban a fejlett és fejlődő országokban egyre nagyobb arányban van jelen. Ez globális jelenség, ami a Covid-19-pandémia alatt csak tovább fokozódott, és amit nemcsak nemzetközi, de hazai lakossági vizsgálataink is igazolnak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!