hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Küzdelem a harmonikus kapcsolatokért
A covid után újabb kihívásokkal állunk szemben
Küzdelem a harmonikus kapcsolatokért

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 10. 27.
Már több mint két éve robbant ki a világjárvány, ami alapjaiban változtatta meg a mai társadalmunk mindennapjait, ezzel olyan nem várt helyzetek elé állítva az emberiséget, amire azelőtt nem volt még példa a huszonegyedik században. Félelem és rettegés költözött a szívekbe. Milliók haltak meg, mások pedig egyik napról a másikra veszítették el a szeretteiket, a megélhetésüket és a személyes szabadságukat.

Nehéz időszak volt ez a legtöbb ember számára, hiszen amiről azt gondoltuk, hogy normális és természetes, az hirtelen megszűnt létezni. Sajnos úgy tűnik, hogy nem lélegezhetünk fel a járvány lecsengése után sem. Hiszen a februárban kitört háború és az azt követő infláció, valamint az energiaválság újabb kihívások elé állította az emberiséget.

Nőtt a válások száma

A Covid alatt szükségszerűen bevezetett korlátozásokat voltak, akik viszonylag jól élték meg, próbáltak lelassulni, befelé figyelni és igyekeztek a valóban fontos dolgokra tenni a hangsúlyt. A nehéz, stresszes helyzetben még jobban összekovácsolódtak, a szövetségük megerősödött. Azonban a felmérések azt igazolják, hogy a magány, az elszigeteltség és a folyamatos összezártság sokaknál csak még inkább elmélyítette a felszín alatt megbúvó konfliktusokat. Megnőtt a családon belüli erőszak és a különválások száma is. Többeknél a kijárási korlátozások miatt napvilágra került titkos viszonyok okozták a kapcsolatuk vesztét. Kínából olyan hírek kezdtek terjedni, hogy drasztikusan megnőtt a válások száma, Amerikában 2020-ban 34 százalékkal, Angliában pedig 42 százalékkal többen adtak be válókeresetet 2019-hez képest. Magyarországon 2020-ban közel 15 000 válást regisztráltak, míg 2021-re ez a szám 18 000 fölé szaladt (KSH). Mondhatjuk, hogy a Covid egyfajta lakmuszpapírként is szolgált, megmutatta a kapcsolatok valódiságát, hogy mi rejtőzik a felszín alatt.

A hónapokig tartó összezártság több aspektusból is megnehezítette a családok életét. Nem volt egyszerű belerázódni ebbe az új, kényszerszülte életritmusba, ahol megváltoztak a munkakörülmények. Voltak, akiknek otthoni munkavégzésre kellett berendezkedniük, és ehhez biztosítani a megfelelő eszközöket. Mások pedig elveszítették a munkájukat és a megélhetésüket. A gyerekek távoktatása és az új online rendszerekkel való megismerkedés is újabb kihívások elé állította a szülőket. Az otthonlétre és bezártságra ránehezedett a saját magunk és szeretteink megbetegedése miatti félelem, a megélhetésünk esetleges elvesztése okozta stressz.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!