A 21. századi munkaerőpiacon a legtöbb cégnek a legnagyobb kihívást a nagy fluktuáció jelenti: sokkal nehezebb a munkavállalót megtartani, mint megszerezni…
– Nagyon sokat számít a munkaerőhiány. Folyamatosan egyre több új munkahely alakul, igazán könnyű „másik állást” találni. Társadalmilag is lazultak az elvárások. A „tarts ki a végtelenségig” helyett az „állj tovább bármikor” intelem társadalmi szintű változásokat hoz mind a munkában, mind a magánéletben egyaránt.
Tomori Nóra a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, az Oslói Egyetemen és a London Business School 2 éves MBA programján tanult. Humán erőforrás igazgatóként dolgozott multinacionális nagyvállalatoknál tíz évig. A munkahelyi és a magánéleti emberi kapcsolatok mozgatóinak mélyebb megértése érdekében később pszichológiai tanulmányokat folytatott a Yale Egyetem és a Johns Hopkins Egyetem kurzusain. Az International Association of Coaching (IAC) magyar tagozatának tagja.
Pünkösd után: a karizmák titkai
Hogyan alakult a Szentlélek ajándékainak megítélése az elmúlt 2 ezer évben »
Átmenvén a siralom völgyén
Trianon túlélése és ami ebből következik »
Sávuot: a törvényadás ünnepének eredete
Az Ószövetség egyik legjelentősebb nemzeti és vallási ünnepe volt – de az Újszövetség egyik meghatározó eseménye is ezen az ünnepen történt »