Konstantinápoly elfoglalása, és a Rómával kötött, majd felbontott (hétéves) szövetség is fontos része az iszlám eszkatológiának.(Forrás: Wikipédia / Fausto Zonaro festménye)
Mivel a Korán elsősorban a hívők személyes eszkatológiájával (azaz a halálon túli sorsukkal), valamint a történelem legvégső pillanatával, a feltámadás és ítélet napjával foglalkozik, a „végidők” eszkatologikus eseménysoráról jobbára hallgat. A többség képviseletében a szunniták főleg a 9. században összegyűjtött hadíszokra alapozták nézeteiket (amik közül Bukhari és Muszlim gyűjteményét tartják a leghitelesebbnek), így azt a szunnita felfogást, hogy mi vár az emberiségre a vég előtt, a hagyományok alapján lehet rekonstruálni.
Mivel a végidők forgatókönyve egy objektív, szövegalapú valóság számukra, amelyet a kanonizált hadíszgyűjtemények tartalmaznak, a szunniták jóval egységesebb apokaliptikában hisznek, mint a síiták. Persze így sem könnyű a feladatunk, hiszen durván 1,7 milliárd szunnitáról beszélünk, akiknek világnézetét már csak földrajzilag is más-más hatások érik, de a főbb tanok tekintetében ismertetni tudjuk a konszenzust.
A szunnita tradíció a végidők közeledtét két nagy kategóriára osztja: a kis jelekre (al-asaráth al-szughrá), amelyek fokozatosan készítik elő a végidőket, és a nagy jelekre (al-asaráth al-kubrá), amelyek láncreakció-szerűen, közvetlenül a világvége előtt mennek végbe.