Menóra az Ibrahím Szentély tetején – a judaizmus második legszentebb helyéért dúl a harc Hebronban.(Fotó: AP / Mahmoud Illean)
Bár a felvilágosodás óta az európai elme számára vajmi nehezen fogható föl a szent helyek iránti szenvedélyes harc, a Közel-Kelet konfliktusainak ez az egyik mozgatórugója. Pontosan a szekuláris gondolkodás fojtogató dominanciája miatt esik annyira nehezére az európai politikacsinálóknak felfogni: az izraeli–palesztin, az izraeli–arab, de még a muszlim világon belüli konfliktusok döntő többsége is tulajdonképpen vallásháború. Vallásháborúk, amelyeknek vannak ugyan területi és gazdasági vetületei, de a magvukat tekintve akkor is szent helyekért folytatott küzdelmek maradnak.
Izrael területén kifejezetten éles ez a konfliktus, mert a nagy világvallások megannyi felekezete képviselteti magát a szent helyekért folytatott versenyben. Nincs lehetőségünk egy cikkben e bonyolult sakktábla összes figuráját bemutatni, pusztán megemlítjük, hogy a történelmi felekezetek szerepvállalása csak hab a tortán abban a konfliktusban, amely alapvetően muszlimok és zsidók között alakult ki az elmúlt évtizedekben.
Sokáig úgy tűnt, hogy a felek hajthatatlanok, és nincs közöttük kompromisszumkészség. A Hamász például az egész, általuk Palesztinaként vizionált földterületet (beleértve a modern Izrael államát) elidegeníthetetlen vallási „ingatlannak” tekinti, azaz waqfnak.
Szent István - látnok vagy realista volt az államalapító király?
Szuverenitás, bibliai hit és Jeruzsálem kérdése »
„Miért létezik Izrael állama?” - Interjú Tatár György filozófussal
A megrendülés hiánya és az apokaliptikus tövis »
Alkalmazott vereségfilozófia? Tatár György Európáról és a migrációs krízisről
Interjú a térségünket formáló globális trendekről »