hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„A saját vezetőik vezetik szakadékba a Nyugatot”
Interjú Fricz Tamás politológussal
„A saját vezetőik vezetik szakadékba a Nyugatot”

Fotó: hetek/Nyirő Márk

2023. 03. 09.
„Sajnos van egy háborús pszichózis és öngerjesztő logika, ami arra vezeti egyrészt a davosi szereplőket, másrészt az Egyesült Államok demokrata köreit és a kiszolgáltatott európai uniós brüsszeli elitet, hogy úgy gondolják, itt a nagy alkalom, hogy Oroszországot el lehet pusztítani és fel lehet osztani – állítja Fritz Tamás politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója.

Több mint egy éve tart a háború, de nem látszik a kiút. Miért ilyen nehéz a fegyverszünetről még csak beszélni is?

– A helyzet nagyon nehéz és nagyon feszült. Naftali Bennett volt izraeli miniszterelnök nemrég elmondta, hogy az orosz betörés után az ukrán vezetés, Zelenszkijjel az élen egyértelműen azt látta, hogy tárgyalniuk kell. Le is ültek a tárgyalóasztalhoz török, meg izraeli közvetítéssel. Amikor közel kerülhetett volna a megállapodás, Boris Johnson odaszaladt Zelenszkijhez és azt mondta, hogy nem kell itt békét kötni, mert ezt a háborút meg lehet nyerni, majd az angolszász birodalom mindenképpen segítséget fog nyújtani. Jól tudjuk, hogy az angolok mindig valahol az amerikaiak partnerei, és általában az amerikaiak határozzák meg az angol döntéseket is. Emlékezzünk például Tony Blair szervilis magatartására az amerikaiak Irakkal kapcsolatos fellépése esetén. Sajnos, úgy tűnik, hogy most is megállították ezt a békefolyamatot, ami még időben esélyt adott volna arra, hogy ne bonyolódjunk bele ebbe a hosszú háborúba.

A probléma az, hogy a nyugati oldal, tehát az Egyesült Államok, a NATO és a globális pénzügyi elit, más szóval a davosi elit egyértelműen abban gondolkodott, hogy ezt a háborút meg lehet nyerni, és itt a nagy pillanat ahhoz, hogy Oroszországot gazdaságilag és katonailag tönkretegyék. Nem volt esély ezek után már arra, hogy gyors békekötés vagy tűzszünet következzen be. Innen kezdve pedig elindult egy öngerjesztő folyamat. Joe Biden is arról beszélt még a háború elején, hogy Putyinnak távoznia kell a hatalomból. Tehát látszik, hogy az a szándék vezérli a nyugati szövetséget, amibe belehúzták az Európai Uniót is, hogy ezt a csatát meg lehet nyerni, Oroszországot le lehet győzni. A veszély az, hogy ez természetesen lehetetlen vállalkozás, mert jól tudjuk, hogy egy atomhatalomról van szó, amely nem engedi meg magának azt, hogy elveszítse ezt a háborút.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!