hetilap

Hetek hetilap vásárlás
LMBTQ-frontot épít Biden, az üldözött keresztények már nem fontosak
Washington nyomást gyakorolna a "nem prgresszív" országokra
LMBTQ-frontot épít Biden, az üldözött keresztények már nem fontosak

A Legfelsőbb Bíróság 1962 óta számos döntésével szembement a társadalmi többséggel.(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)

2021. 02. 18.
A Biden-adminisztráció első hónapjának legmarkánsabb teljesítménye a különböző szexuális érdekcsoportok melletti harcos kiállás volt. Tévedés lenne azt gondolni, hogy az ennek érdekében hozott közel egytucatnyi különböző rendelet és nyilatkozat puszta aránytévesztés és a Trump-érára adott sietős reakció lenne az új adminisztráció részéről. 

Anemzetközi és a magyar sajtó – köztük lapunk is – részletesen beszámolt az LMBTQ+ közösség érdekében meghozott intézkedésekről. Ezek közé tartozik – a teljesség igénye nélkül – a nyíltan transznemű katonák visszavétele az amerikai hadseregbe, az első szenátusi megerősítéssel hivatalba került transznemű kormányhivatalnok kinevezése, az amerikai nagykövetségek számára a szivárványos „Pride-zászló” kitűzésének újbóli engedélyezése, a szövetségi szintű ügynökségek számára a szexuális és gender alapon történő diszkrimináció tilalma, az állami hivatalokban és a közoktatásban a szabadon választott nemi identitás szerinti mosdó- és öltözőhasználat biztosítása; a sportversenyeken a transznemű atléták indulásának engedélyezése a női versenyszámokban; valamint az amerikai diplomácia mozgósítása világméretekben a szexuális kisebbségek védelme érdekében.

A szivárványlobbi 30 napja

Az intézkedéssorozat központi dokumentuma a február 4-én kiadott elnöki rendelet, amely a „Memorandum a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszex személyek emberi jogainak világméretű támogatásáról” címet viseli. Joe Biden rendelete az amerikai végrehajtó hatalom valamennyi hivatala és szövetségi ügynöksége számára kötelező érvényű, amint azt a dokumentum fel is sorolja. Ezek közé tartozik a Külügyminisztérium és valamennyi nagykövetség, az összes minisztérium, a hivatalos amerikai segélyszervezet, a USAID; a nemzetközi fejlesztésekért és pénzügyekért felelős kormányügynökség, a DFC; az elmaradott globális térségek felzárkóztatására létrehozott Milleneum Challenge Corporation, a kis- és közepes vállalkozások külkereskedelmi támogatását végző U.S. Ex-Im Bank, valamint „az elnök által kijelölt bármilyen más szövetségi ügynökség”.

Az elnöki rendeletben szereplő tételes felsorolás is jelzi, hogy nem csupán valamely – vélt vagy valós – hátrányos megkülönböztetés felszámolásáról van szó, hanem a Biden-adminisztráció a teljes – diplomáciai, pénzügyi, jogi, rendvédelmi, oktatási, gazdasági – állami apparátust mozgósította az LMBTQ+ lobbi programjának megvalósítására.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!