A rendszerváltás előtt Ukrajna, s benne Odessza még a Szovjetunió része volt, ahova a helyi zsidóságon kívül 1941-re rengeteg ukrajnai zsidó menekült abban a reményben, hogy ott biztonságban lesznek. A gyönyörű történelmi kikötővárost 1941 októberében foglalta el a német–román hadsereg, s a hároméves megszállás alatt elpusztította a város teljes zsidó közösségét, amely a lakosság egyharmadát alkotta – közülük mindössze pár család maradt életben.
Sajnálatos módon a 300 ezer áldozatot követelő odesszai holokausztnak, amely a hírhedt kijevi, Babij Jar-i tömegmészárlások méretét is felülmúlta, a mai napig hiányos a helyi emlékezete.
Ebből a szempontból is kiemelt jelentőségű kordokumentum Ljuszja Kalika naplója, aki 17 éves volt az odesszai megszállás idején. A fiatal lány egy 39 oldalas feljegyzést készített mindarról a szörnyűségről, aminek kénytelen szemtanúja volt. Ljuszja úgy élte túl a megszállást, hogy édesanyjával és nővérével, valamint kisgyermekes és idősebb rokonaival bujkáltak a lakásuk alatti titkos pincében, először nyolcan, majd öten, 820 napon át. Egy 2,5 méterszer 6 méteres alapterületű pincében rejtőzködtek, amely ablaktalan, nyirkos, sötét és hideg volt. Elgondolni is nehéz, hogyan bírhatott ki ott több mint két évet a csoport, köztük egy 85 éves hölgy is, állandó rettegésben. A két kisgyermeket az édesanyjával együtt még az elején sikerült egy vidéki búvóhelyre menekíteni, mivel a kicsik hangoskodása a lebukásukat kockáztatta.
2026.04.24. (XXX/17)
