Molière kétszer: A negyedszázados Képzelt beteg és Tartuffe, az ezoterikus nő

A francia komikus neve kopásálló patinás brand. Behozza a nézőket az utcáról, ami nem utolsó szempont a színházi költségvetés miatt sem. De nem csak erről van szó, nyilván. Aki színházat csinál, üzenni is akar vele valamit. Persze Molière, az udvari komédiás jól odamondogat a hatalom körül döngicsélők valódi szándékairól. Meg aztán a maga bájos-bumfordi hangján oly dolgokra is rátapint lelkünkben, amiket a mindennapos kapkodás és rohangálás mellett még nem nyomtunk el magunkban végképp. Olyasmikre gondolok, mint a vágy az igazság után, vagy hogy a cselszövés és manipuláció mégiscsak elnyeri jutalmát. Hogy a tiszta érzelmek igenis kiteljesednek, a nemes szándékok meg érvényre juthatnak. S még az se baj, ha csak a végén, a fordulatok lezárásaként. Mindez valahogy megnyugtat, kerül egyfajta sebtapasz mentális közérzetünkre – még ha az utcára kilépve nem is úgy tűnik, hogy mindez tömegméretekben működne a valóságban…

Ám talán indokolja, hogy amikor az ünnepelt szerző, a Napkirály kegyeltje (akivel XIV. Lajos a csirkecombját is megosztotta) darabja korunk emberének képernyőből felpillantó tekintete elé sodródik – benne érdeklődés támad. Ily módon a több száz éves szöveg nem lesz valami eltévedt csizma az asztalon, sőt lehet a közélet éles szemű kritikája, tűpontos visszatükröződése is. Ez így együtt pedig nem kis dolog, barátim. Mert ez a funkció (tükör) a művészetnek alapvető szerepköre; nem árt néha beletenyerelni a mindenkori hatalom ízlésébe. Nincs ezzel semmi baj. Az viszont zavaró, ha a dolog dramaturgiai szerep nélkül valamiért átmegy obszcenitásba, és mondjuk a nemi aktus részletező imitálását úgy tolják elénk, mintha a színházi étlapról főként ezt kértük volna. Legyünk óvatosak tehát a színházlátogatással, bármely ódivatúnak is tűnik ez így leírva. És nem hinném, hogy emiatt belőlünk lenne egy jó nagy Tartuffe, a képmutatás feketeöves mestere.

Mindezt aláhúzva, a Pesti Színházban futó Képzelt beteg, Reviczky Gábor, és az ugyanitt nemrég bemutatott Madame Tartuffe, Udvaros Dorottya címszereplésével, érdemes némi fejtegetésre. Anélkül, hogy „megmondanánk a tutit” (máskor se tennénk), hisz műalkotásról véleményt mondani személyes vélekedésnek számít, s jól van ez így. Legalább szabadon tévedhet az ember.