József hunyorogva pillantott fel az égre. Odakint állt, az istálló előtt, nem messze a lakóháztól. Esni fog, gondolta. Igaza volt. A távolban már esett, Jeruzsálem felől friss esőillatot hozott a hűvös, esti szellő: kacagó kisgyerekként rohant végig Betlehem szűk utcáin, hosszú ujjaival felborzolta az illatos izsóptöveket, beletúrt az olajfák leveles hajtásaiba, aztán a nyílt mezők felé távozott. A fiatal ács, akinek mellkasa majdnem ezer darabra robbant az izgalomtól, feszülten pillantott a ház irányába. Már éppen megindult volna, mikor Gersóm, a tulaj, kilépett az ajtón.
– Igazán sajnálom, barátom – mondta. Idős, potrohos fickó volt, nehézkes járással cammogott le a lépcsőn, ujjait a biztonság kedvéért végig a korláton tartotta. Ahogy odaért Józsefhez, a vállára tette a kezét, és vigasztalón megszorította. – Sehogy sem tudok helyet adni nektek odabent.
József szaporán vette a levegőt.
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »