hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tokiói ikon
A Nakagin kapszulatorony története
Tokiói ikon

Wikipédia/Jordy Meow

2023. 08. 17.
A Nakagin kapszulatorony a második világháború utáni japán metabolista építészeti stílus egyik legjellegzetesebb alkotása volt. Külső megjelenésével és belső kialakításával egyaránt megragadta a figyelmet.

A z 1960-as években nagy­ívű gazdasági fellendülés kezdődött Japánban, amely több mint egy évtizedig kitartott, s nem csak gazdasági, illetve politikai értelemben erősítette meg a szigetországot. Megingatta a régi társadalmi berendezkedést, s ennek köszönhetően létrejött egy új, tömegorientált kultúra. 

A város mint élő szervezet

Ilyen körülmények közt született meg a metabolista mozgalom. Képviselői első elképzelésüket a jövő építészetéről az 1960-as tokiói Tervezési Világkonferenciára nyújtották be Metabolizmus – Javaslat egy új urbanizmusra címmel. 

A szerzők négy építész: Kikutake Kijonori, Maki Fumihiko, Otaka Maszató és Kurokava Kisó, valamint Avazu Kijosi grafikus voltak. A névválasztás szándékosan esett a biológiai anyagcserét jelző szóra. A biológiában a kifejezés az élő testben előforduló kémiai reakciókra utal, és a metabolista építészek szerint az anyagcsere a növekvő és élő dolgok törvénye. A szó japán változata, a sincsintaisa spirituális aspektust is hordoz, amely a legközelebb az állandóság és a megújulás, a helyettesítés és az újjászületés buddhista fogalmához áll.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!