hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Így lehetünk sikeresek a legnagyobb válságban is
A valódi siker kulcsa
Így lehetünk sikeresek a legnagyobb válságban is

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2023. 04. 05.
Talán nem meglepő, hogy a második világégést és náci népirtást túlélő, az emberi pszichével foglalkozó tudósok alapjaiban kezdték firtatni az emberi lét értelmét, és újra­definiálni az emberi egzisztenciát mint értelmes sorsot, boldogulást.

Amikor az addig ismert és biztonságosnak vélt világ körülöttünk gyökeresen felfordul vagy finoman szólva diszkomfortossá válik, le kell ásnunk a dolgok legmélyére. Ha túl is akarjuk élni, sőt netán sikeres túlélők szeretnénk lenni, akkor mentális stratégiát kell alkotnunk magunk számára. Érdekesnek találtam két holokausztban érintett tudós – egy világhírű pszichiáter és egy pszichológiaprofesszor – értelmezését a sikerről és a boldogulásról.

Az osztrák Viktor Emil Franklt már orvosként, férjként és apaként érte utol a vészkorszak, szeretett családját elvesztve élte túl Auschwitzot. Nemcsak túlélte a földi poklot, hanem mindeközben megfigyelte és elemezte a körülötte lévők viselkedését, reakcióit. Már közvetlenül szabadulása után előadásokat kezdett tartani, az élet értelmét igyekezett megragadni, és reménységet adni a célvesztetteknek. Elemezte a világhoz való viszony megváltozását. Úgy vélte, a régi optimizmus csupán elkábít, és csak egyfajta bárgyú fatalizmushoz vezet. Csak a pesszimizmusunkból kiindulva cselekedhetünk, kizárólag a szkeptikus beállítódás teszi számunkra lehetővé, hogy véghez vigyünk valamit. Vagyis rendkívül kritikusnak kell lennünk a körülöttünk lévő világgal kapcsolatban, ne várjuk, hogy a világ automatikusan szebb és jobb lesz. Már ekkor, 1946-ban kijelentette, hogy az általános értelemben vett haladás legfeljebb technikai haladás lehet, mindeközben az emberiség nem fejlődik.

Emiatt a sikert úgy értelmezte, mint az egyes ember, az egyén sorsában lévő fejlődést, így a sikert mindenkinek a saját mikroszintjén kell átélnie. Ahogy mondta: csak egyféle haladás létezik, az egyes ember belső fejlődése. Mindegy, hogy valaki pék, orvos, művész vagy netán munkanélküli, haldokló. Mind­egy, hogy mennyi eszközt adott kezébe a sors, a kérdés, hogy hogyan él ezekkel. Képes-e önmagát túlhaladni, önös érdekén túllépve valaki más szükségét, javát a maga elé helyezni. Képes-e önzetlenül cselekedni. Amennyiben igen, értelmet nyert az élete, ez a valódi siker.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!