hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Egy születés előtti életet kioltani olyan egyszerű lesz, mint bevenni egy aszpirint
A kis fehér csodafegyver: az abortusztabletta
Egy születés előtti életet kioltani olyan egyszerű lesz, mint bevenni egy aszpirint

Forrás: Tóth Lili

2022. 07. 28.
Miután az amerikai Legfelsőbb Bíróság visszavonta az 1973-as Roe kontra Wade-ügyben hozott döntését, a menekülő útvonalat az abortusztabletta jelentheti. Az 1980-as években felfedezett pirula jogi státusza várhatóan kiszélesíti a terhességmegszakítással kapcsolatos vitákat.

Abortusztabletta-fronton a koronavírus-járvány jól előkészítette a terepet a Roe utáni helyzetre. Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatósága (FDA) ugyanis a Covid miatti lezárásokra hivatkozva 2021-ben felfüggesztette az orvosi felügyelet melletti alkalmazás kötelezettségét – a változást az ügynökség azóta véglegessé tette.

A New York-i Guttmacher Intézet adataiból az derül ki, hogy az Egyesült Államokban már 2020-ban a tablettás eljárás lett a babák méhen belüli megölésének leggyakoribb eszköze (az esetek 54 százalékában választották ezt a módszert). Mivel alkalmas lehet a tilalmak megkerülésére, népszerűsége várhatóan még inkább nőni fog. Joe Biden a Legfelsőbb Bróság döntését követően elnöki rendeletben utasította a szövetségi hivatalokat a gyógyszeres abortuszhoz való hozzáférés kiterjesztésére.

Egy feminista orvos

A mifepriszton volt a 38 486. molekula, amelyet a Roussel Uclaf francia gyógyszergyár kifejlesztett, innen kapta a szabadalmaztatott abortusztabletta az RU-486 elnevezést. A helyzet nagyon ellentmondásos volt, hiszen a cég anyavállalata, a Hoechst katolikus felsővezetője elítélte a terhességmegszakítás minden formáját. Az ellenállás falait Étienne-Émile Baulieu elszántsága törte át.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!