Aktuálishetilap

Hetek hetilap vásárlás
Megosztottság határon innen és túl
– a HELIKON 100 margójára
Megosztottság határon innen és túl

Nagy Kemény Géza, Kemény János unokája koszorúz Kemény János szobránál.(Fotó: MTI / Kiss Gábor)

2026. 07. 23.
Lemondta részvételét az Erdélyi Magyar Írók Ligája az Erdélyi Helikon megalakulásának 100. évfordulójára tervezett ünnepségen, mert kifogásolták Takaró Mihály irodalomtörténész részvételét, aki a rendezvény egy másik részében adott volna elő. Ezzel úgy látszik, hogy az erdélyi irodalmi közéletbe is bezavarnak a magyarországi megosztó, kirekesztő törekvések.

Ez egy véleménycikk.

Az írók egy tanácskozást és kerekasztal-beszélgetést tartottak volna a marosvécsi Kemény-kastélyban a 100 évvel ezelőtt elindult Helikon íróközösség évente megtartott tanácskozásai mintájára, de végül lemondták a rendezvényt, mert nem akartak Takaró­­val egy eseményen részt venni.

A szervezők felajánlották, hogy ha az erdélyi magyar írók kifogásolják Takaró részvételét, akkor lemondják a magyarországi irodalomtörténész részvételét, hogy fenntartsák az erdélyi egységet, amit meg is tettek, de még ez is kevés volt az E-MIL-nek (Erdélyi Magyar Írók Ligája), a gesztusra válaszul már csak egy indoklás nélküli lemondás érkezett. Ezzel úgy látszik, hogy az erdélyi irodalmi közéletbe is bezavarnak a magyarországi megosztó, kirekesztő törekvések. Legalábbis a Helikon 100 rendezvény résztvevői körül sokan így érzékelték. Volt, aki szerint a Tisza vize belefolyt a Marosba. Voltak, akik szerint az E-MIL döntése alapvetően ellentétes az Erdélyi Helikon egységet, egymás megértését kereső szellemiségével. A szervezők úgy látták, hogy ami 100 éve sikerült Kemény Jánosnak, hogy politikai, világnézeti, vallási különbségeken túllépve egy táborban egyesítse az erdélyi írókat a magyar kultúra, irodalom, a magyar túlélés érdekében, most nekik nem. De nem adják fel, a jövőben megpróbálják az elmaradt eseményt a Helikon eszméinek je­gyében megrendezni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!