hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Schiffer a kegyelmi botrányról: semmilyen ármány nem kellett
Érdekes, ami a lemondás után történik
Schiffer a kegyelmi botrányról: semmilyen ármány nem kellett

Fotó: MTI / Sándor Palota

2024. 02. 14.
A kegyelmi döntés nyilvánosságra kerülése mögött nem érdemes szándékosságot keresni, de az utána elindult események önálló életet élnek – véli Schiffer András ügyvéd, volt országgyűlési képviselő.

  Novák Katalin lemondása kapcsán a politikai következmények mellett jogi problémákat is számba kell venni, legalábbis ezt vetette föl Karsai Dániel alkotmányjogász. Szerinte a lemondás azonnal életbe lép, az alaptörvény szerint azonban szükséges hozzá az Országgyűlés döntése. Hogyan látja ezt ön?

Nem ezek az igazi problémák jelenleg. 2012. január elseje óta azért szükséges az Országgyűlés elfogadó nyilatkozata, mert az alkotmányozó hatalom visszanyúlt az 1946. évi első törvénycikkhez. Ez így történt például 1948. augusztus 3-án, amikor az ÁVH lemondatta Tildy Zoltánt, a parlament szavazott erről, ezért abban a nagyjából egy és egynegyed órában, amíg Szakasits Árpádot nem választották meg államfőnek, Nagy Imre házelnökként betöltötte az ideiglenes köztársasági elnöki posztot. A rendszerváltó alkotmányozás során valamiért ez az elfogadó döntés kimaradt a szabályozásból, viszont az alaptörvénnyel ezt visszahozták. Amikor Schmitt Pál 2012. április 2-án lemondott, akkor az Országgyűlés ezt egy rövid vita után szavazásra tette föl, és a lemondás elfogadásával lett Kövér László ideiglenes köztársasági elnök. Most újra ez történhet. A törvény 15 napot ad arra az Országgyűlésnek, hogy esetleg maradásra akarja bírni az elnököt. A 15. nap pont aznap telik el, amikor a parlament amúgy is rendes üzemmenetben összeül február 26-án.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!