hetilap

Hetek hetilap vásárlás
"A lehetetlen vált lehetségessé"
In memoriam Szenczy Sándor (1965–2022)
"A lehetetlen vált lehetségessé"

Fotó: FB / Szenczy Sándor

2022. 05. 26.
A Máté evangéliumának 14. fejezete volt élete alap­igéje. A lehetetlen válik lehetségessé, mondta, ha az ember hajlandó odaadni, amije van, még ha csak öt kenyér is az. A napokban elhunyt Szenczy Sándor nemcsak vallotta, hanem meg is élte ezt.

A Baptista Szeretetszolgálat egy özvegyasszony ötezer forintos felajánlásából alakult meg. Akkor, 1996 áprilisában még lehetetlennek látszott, hogy a kis magból néhány év alatt hazánk egyik legnagyobb humanitárius szervezete, sőt több kontinensen jelen lévő világmisszió bontakozik ki. Segített már a szükségben lévőkön Észak-Koreában, Koszovóban, Vietnámban, Kambodzsában, Irakban és más veszélyes válságövezetekben, „ahová senki más nem megy”. Alapítója, Szenczy Sándor pedig találkozott államok vezetőivel, köztük három amerikai elnökkel is, tartott imaórát a Pentagonban, és istentiszteletet egy meggyalázott grozniji imaházban. Mindenekelőtt azonban ehhez az kellett, hogy a magyar valóság dzsungelében Isten megszólítsa.

Szenczy Sándor lelkipásztor, a Baptista Szeretetszolgálat emeritus elnöke 1965-ben született Sajószentpéteren. Három műszakban dolgozó szülei válása után panelgyerekből kallódó utcagyerek lett, akit magával sodort az akkori underground kultúra. Aztán Istennek hála, a katonaságnál egy harci riadókor nem vette fel a sisakját. Büntetésként egy eldugott lokátorállomásra helyezték, ahol a magány enyhítésére a titkos parancsnoki vonalon felhívogatott őrtársakat. Sosem találkozott a fiúval, aki egy alkalommal Jézusról beszélt neki. Nem voltak angyali seregek, sem fanfárok, de amikor az első ima után a térdeplésből felegyenesedett, már nem volt ugyanaz az ember.

A református teológián elvégzett három évfolyam után a baptista teológián fejezte be tanulmányait. Lelkészi hivatását 1994-ben kezdte Velencén, ahol az alig több mint tízfős gyülekezet egy szűk évtized alatt százfősre nőtt a keze alatt.

A Baptista Szeretetszolgálat ma több ezer kiválóan képzett munkatársat, illetve önkéntest foglalkoztató karitatív szervezet, tizennyolcezer ellátottat gondozó és tizennégyezer diákot oktató országos szociális és oktatási intézményfenntartó. Kiemelkedő szerepe volt a magyarországi adományozási kultúra megteremtésében. Ahogy Szenczy fogalmazott, szolgálatuk ismérve lett, hogy „új utakat törnek”: ilyen általuk bevezetett nóvum volt a cipősdoboz akció és a jótékonysági vacsora intézménye. Egy gyermekhospice ház működtetése mellett vannak gyerektámogatási, örökbefogadást segítő programjaik, de külföldön bajba jutott magyarok is sokszor az ő munkájuknak köszönhetően térhetnek haza. A tevékenységi körük a katasztrófamentésen, az emberkereskedelem elleni küzdelmen, a hátrányos helyzetű romák, hajléktalanok, menekültek, drogfüggők megsegítésén át a fogyatékkal élők rehabilitációs programjáig számos egyéb humanitárius és fejlesztési szakterületet fog át.

A számos rangos elismerés mellett 2015-ben Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett Szenczy Sándor legnagyobb sikertörténetnek azt tartotta, amikor egy ember életét sikerült egyenesbe hozni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!