hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Folytatása következik: itt a Covid hatodik hulláma
A veszélyeztetett csoportoknak újabb oltást javasolnak
Folytatása következik: itt a Covid hatodik hulláma

Fotó: MTI / Varga György

2022. 07. 07.
A WHO a covid-járvány újabb, nyári hullámára figyelmeztet Európában, mivel a korlátozások feloldása és a turizmus berobbanása miatt júniusban megugrott a fertőzöttszám. A jelek szerint a járvány hazánkban is megint felfutóban van.

Sokan fellélegeztek a korlátozó intézkedések feloldása után, de örömük sajnos nem tarthat sokáig, mert nemcsak a hétköznapi tapasztalat, hanem a statisztikák is azt jelzik, hogy Európa-szerte ismét emelkedőben van a koronavírus-járvány.

Ez amiatt is meglepő, mivel a pandémia eddigi két éve alatt legalább a nyaraink „vírusmentesek” voltak – igaz, a korlátozások egy része nyáron is érvényben maradt, így például a beltéri maszkhasználat is. Idén azonban a legtöbb országban minden kötelező védőintézkedést eltöröltek a nyár beköszöntével, miközben a 2019-es csúcsévhez hasonlóan beindult a turizmus is.

Európai hullám

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) múlt héten arra hívta fel a figyelmet, hogy a világ 110 országában emelkedik a regisztrált koronavírusos fertőzések száma – június utolsó hetében világviszonylatban közel 20 százalékkal nőtt az esetszám. Izraelben például már napi tízezres esetszám van úgy, hogy a lakosok többsége négy Pfizert vett föl.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!