hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A magyarok hite - E heti köszöntő
A magyarok hite - E heti köszöntő

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 08. 11.
A magyar társadalomban 2006 és 2021 között – tehát mindössze másfél évtized alatt – másfélszeresére, 37 százalékra nőtt a nem hívők aránya. A tendencia gyakorlatilag minden korosztályban megfigyelhető, de különösen érinti az iskolázottabb, fiatalabb és nagyvárosi rétegeket, így a budapestieket is, ahol a nem hívők aránya közel 50 százalék.

Mindebben vélhetően a médiavezérelt tömegkultúra egyre erőteljesebb hatása mellett az intézményes egyházak gyengülése is szerepet játszik. Legalábbis erre utal, hogy még a vallásos világon belül is csökkent a hitüket az egyházukban gyakorlók száma, miközben a fiatalok között nőtt az úgymond maguk módján vallásosak aránya.

A legfrissebb Hungarostudy kutatás arra is rámutat, hogy a boldogság ma már nem egyenesen arányos a vallásossággal, mint korábban. A mai kor kihívásaival szemben mintha már nem lenne önmagában elég a felekezethez tartozás vagy az általánosságban vett vallásosság – kutatók is megerősítik, hogy leginkább a mélyen megélt, őszinte hit kamatozik az egyéni jóllétben (is).

Márpedig elnézve a világ jelenlegi állapotát, erre a fajta hitre minden korábbinál nagyobb szükség lesz a jövőben. 

Jó hír, hogy ez nem lehetetlen: egyre nő a kisebb, de hiteles vallási közösségek vonzereje mind a fiatalok, mind az idősebb korosztály körében. Mint ahogy az is figyelemre méltó, hogy a magasan képzett fiatalok között az átlagnál nagyobb a hívők aránya: a tudományos és egyéb információs források nem képesek olyan érvényes válaszokat adni az élet legfontosabb és végső kérdéseire, mint a hit. 

Vagyis a hitnek van jövője.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!