hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pszichológusok szerint ezért kellett szigorítani a gyermekvédelmi törvényt
Szexuális edukáció és ami mögötte van
Pszichológusok szerint ezért kellett szigorítani a gyermekvédelmi törvényt

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2021. 06. 17.
Rajtunk is múlik, milyen világot hagyunk gyermekeinkre: egy uni­verzális értékeket elismerő társadalmat, annak minden tökéletlenségével együtt, vagy az eltorzított szeretet- és el­fogadás fogalom ingoványos talaján álló posztmodern világot, ahol mindent szabad, mindent el kell fogadni, csak azt nem, ha valaki mást gondol, mint amit az LMBTQ+ mozgalom képvisel – hangsúlyozza az Értékközpontú Pszichológusok Munkacsoportja.

Nem akar lemaradni a Hetek legújabb kisfilmjeiről, podcast-adásairól? Iratkozzon fel Youtube csatornánkra itt!

A magyar kormány elfogadott egy olyan törvényt, amelynek értelmében a „gyermeki jogok biztosítása érdekében tilos 18 éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely […] a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg”.

„(12) A tanulók részére a szexuális kultúráról, a nemi életről, a nemi irányultságról, valamint a szexuális fejlődésről szóló foglalkozás megtartása során különösen figyelemmel kell lenni az Alaptörvény XVI. cikk (1) bekezdésében foglaltakra. E foglalkozások nem irányulhatnak a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérés, a nem megváltoztatása, valamint a homoszexualitás népszerűsítésére.”

Ez a két passzus hatalmas felháborodást váltott ki azokban a körökben, akik szerint a család fogalma korlátlanul bővíthető, akik a biológiai nem és a társadalmi nem (gender) kapcsolatára úgy tekintenek, mint egymástól (csaknem) független, szabadon változtatható tényezőkre: fiúból lány, lányból fiú, vagy éppen valamilyen egészen más „nemű” személy lehet, akit külön névmással illik megszólítani. Akik szerint – a tudományos konszenzussal szembemenve – minden szexuális preferenciát a génjeink és hormonjaink alakítanak ki már nagyon korán, így aztán teljesen mindegy, hogy egy gyerek milyen üzeneteket látva nő fel, az nincs hatással a szexuális orientációjára.

A szeretet és elfogadás nevében aggódnak a világ jövőjéért, amit a kulturális hagyományokat vagy épp erkölcsi megfontolásokat figyelembe vevő konzervatív személyek árnya tesz ijesztővé.

Nézzük meg kicsit közelebbről, hogy mi váltott ki ekkora visszhangot!

Miről szól ez a törvény?

  • A javaslat arról szól, hogy a gyerekek gyerekek maradhassanak egy túlszexualizált világban.
  • Védelmet kapjanak az egyre több csatornán keresztül rájuk zúduló pornográfiával szemben.
  • Arról szól, hogy egy 18 év alatti, sőt óvodáskorú gyereket ne terheljenek szexuális edukáció címén olyan információkkal, mint a „nemváltoztatás” lehetősége és joga, és legfőképpen ne állítsák be normál variánsként, bárki számára választható lehetőségként a nemváltást egy olyan életkorban, amikor a nemi identitás még egyáltalán nincs megszilárdulva. A nemi szerep diszfória (vagyis amikor valaki nem tud azonosulni a biológiai nemével) a jelenleg is érvényben lévő pszichiátriai diagnosztikai rendszerben mentális betegségként szerepel. Az LMBTQ+ szervezetek ennek ellenére egyre hangosabban hirdetik azt, hogy nemi identitásunk a velünk született biológiai nemünktől, reproduktív szerveinktől, hormonális működésünktől, idegrendszeri sajátosságainktól teljesen függetlenül változtatható, és ez épp annyira a normalitás, mintha valaki férfi testben férfinak vagy női testben nőnek érzi magát. Mindezt minél korábban, minél intenzívebben igyekeznek a lehető legtöbb platformon képviselni, „érzékenyítés” címén.
  • A szexuális edukációban – a magyar családok túlnyomó többségének értékrendjét figyelembe véve – olyan szervezetek kapnak lehetőséget, akik a felvilágosító munka során a férfi és a nő testi kapcsolatát, működését mutatják be elsősorban. Ezzel nyilvánvalóan nem „eltörlik” a homoszexualitást, hanem a heteroszexuális testiség bemutatására helyezik a hangsúlyt.

Miről nem szól ez a törvény?

  • A törvénymódosítás nem arról szól, hogy ne beszéljünk a szexualitásról a gyerekekkel, kamaszokkal.
  • Nem arról szól, hogy ne lehessen a számukra életkorilag megfelelő ismereteket átadni a saját testükről, annak működéséről!
  • Nem arról szól, mint amit sokan kiemeltek belőle, hogy arra tanítanák a fiatalokat, hogy „nem szabad óvszert használni”, vagy nem lehet élvezni a szexualitást, vagy hogy a szexuális együttlétek csupán gyereknemzés céljából „megengedettek”.
  • Nem tiltja meg, hogy bárki, bármilyen formában az állami oktatás keretein kívül a legjobb meggyőződése szerint világosítsa fel a gyerekét.
  • Nem állítja, hogy minden meleg pedofil lenne, a két fogalmat nem is említi együtt a törvény szövege.

 

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix
Illusztráció (Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)

Létezik-e világnézettől független szexuális nevelés?

A rövid válasz: aligha. A szexualitás tisztán biológiai aspektusa természetesen egy objektív módon átadható ismeretanyag. Ám a szexualitás jóval több ennél, annak módjáról, formájáról, idejéről, érzelmi vetületéről sokan, sok mindent gondolnak. Úgy is mondhatnánk, hogy a nemiségünk biológiai, pszichológiai, társas, sőt spirituális és morális valóság is egyben, amiről ebben a teljességben lehetetlen semlegesen beszélni. Az az LMBTQ+ aktivista vagy affirmatív szemléletű civil szervezet, amely a különböző családtípusokról, genderelméletről, nemváltó műtétekről vagy homoszexuális aktusról beszél egy általános iskolás, óvodás vagy akár középiskolás gyereknek, nem pusztán objektív információkat ad át, hanem egy világnézetnek (posztmodern, feminista, neoliberális) megfelelő szemléletbe ágyazott ismeretanyagot. Nemcsak arról beszél, hogy egy óvszert technikailag hogy kell felhelyezni, hanem arról is mond valamit, hogy mi a jó, mi az elfogadott, akkor is, ha ezt csak implicit módon teszi.

Azt követelni tehát, hogy a szexuális edukáció legyen „objektív”, „világnézettől, politikai és ideológiai irányzatoktól mentes” szép gondolat, csak éppen nem megvalósítható. Kulcsfontosságú lenne annak a tudatosítása, hogy itt nem egy „tudományos” és egy „világnézetileg torzított” álláspont áll egymással szemben, hanem két világnézetileg több aspektusban befolyásolt gondolatiság. Igen, még akkor is, ha tudományos eredmények és adatok is bekerülnek – nagyon helyesen – a diskurzusba, hiszen azoknak a kontextusba helyezése, értelmezése egy ilyen komplex témában nagyon is felveti a világnézeti elfogultság lehetőségét.

A szex magánügy vagy sem?

Sokakban felmerül a kérdés, hogy miért van olyan nagy jelentősége annak, ki mit gondol a szexről, kihez vonzódik, milyen nemmel tud azonosulni? A szex magánügy, nem?

A válasz kettős: a szex egyszerre a legintimebb magánügy és a legfontosabb közügy. A szexualitás az emberi faj számára nem pusztán egy élvezettel járó biológiai folyamat, ami történetesen biztosítja az utódokat. A szex érinti a kapcsolatokat, az önmagunkról alkotott képünket, az önértékelésünket, a testünk, a legmélyebb valónk feltárását és megosztását valakivel. Benne van a bizalom, de benne lehet a kizsákmányolás és árulás, a szeretet és a bántás lehetősége egyaránt. Az ember morális lény. Képes arra, hogy olyan fogalmakban gondolkodjon, mint jó és rossz, helyes és helytelen, legyen szó emberi kapcsolatokról, döntésekről vagy épp szexualitásról.

Ez az egyéni vagy mikroszintje a dolognak.

De van egy másik aspektus, ami a társadalmi hatások szintjén vizsgálja a kérdést. A társadalom legkisebb (egyénnél nagyobb) alapegysége hagyományosan a család, ami egy férfi és egy nő elkötelezett kapcsolatából áll, ezt a tényt évezredeken át sosem kérdőjelezték meg tömegek, még akkor sem, amikor a szexuális szabadosság bizonyos körökben igen elterjedt volt. A férfi és a nő képes gyermekeket nemzeni, akiket közösen nevelnek. A házastársak közötti szexuális kapcsolat számos egyéb érzelmi, fizikai, morális kötelék mellett segít egyben tartani a családot, ami valamiféle stabilitást ad a gyerekeknek. A stabilitás, a kötődés, a gondoskodás, a szeretet pedig megalapozza a gyerekek egészséges személyiségfejlődését. Ez volna egyfajta ideális felállás, ami persze sohasem működik tökéletesen, hiszen emberek vagyunk. A válások/halálesetek és újraházasodások következtében számos mozaikcsalád jött létre, amelyek igyekeznek valamiféle új rendszert, egyensúlyt kialakítva boldogulni, szeretni egymást, nevelni a gyerekeket. Tökéletes család nem létezik, és kétségkívül igaz, hogy vannak „hagyományos” családok, ahol szeretetlenség, bántalmazás, szenvedés van. Kár lenne tagadni. De a mozaikcsaládok, egyszülős családok léte soha nem írta felül azt, hogy mit tekintünk kívánatosnak, elérendő célnak, követendő mintának az életünkben. Mi több, ezek a családi formák mind az ideális, az egy nő és egy férfi által alkotott formációból származnak, azokhoz viszonyulnak – így ezekre egyértelműen érvényes, hogy a család az család. Ugyanakkor az azonos neműek házassága, vagy a sokszülős családok eleve felülírják azt az eredeti modellt, amelyre a jelenlegi civilizációnk épül. Az ideálnak akkor is döntő jelentősége van, ha nem sikerül e szerint élni.

Hűségesnek lenni, igazat mondani, másokról gondoskodni, önzetlennek lenni ugyanis nem könnyű. Ha ezeket nem is tekintjük fontosnak, vagy csak addig tekintjük lényegesnek, amíg az a számunkra is jó érzésekkel jár, a kapcsolatok minden korábbinál változékonyabbak lesznek.

Tehát szó sincs arról, hogy egy egyszülős család ne lehetne család, vagy arról, hogy egy egymás iránt elkötelezett gyermektelen házaspárra ne tekintenénk családként. Azt sem üzenjük ezzel, hogy ők valamiféle „futottak még” kategóriába tartoznának. Ugyanakkor, ha megkérdeznénk a gyerekeit egyedül nevelő férfit vagy nőt, hogy mit tartana jónak a saját boldogulása és a gyerekei jövője szempontjából, jó eséllyel egy szerető, gondoskodó társ lenne a válasz, ha nem is minden áron. A minta, az „ideál” tehát ebben az esetben is jelen van.

A posztmodern gondolatiság ezen a területen abban nyilvánul meg, hogy a klasszikusan jónak, adaptívnak gondolt mintákat és kapcsolati formákat is zárójelbe teszi.

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix
Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

Csak az szeret, aki mindig mindent elfogad?

Képzeljünk el egy világot, ahol a jó és a rossz fogalma relatívvá válik, ahol az a jó, amit jónak érzel, jónak gondolsz. Ebben a világban is nyilvánvalóan vannak értékek, van, akinek fontos a szeretet, a hűség, az önzetlenség, de ebben az esetben a mérték már nem valamiféle objektív, mindenki számára átfogó norma, hanem önkényes, szubjektív dologgá válik.

Az LMBTQ+ mozgalom egyik fő állítása, hogy „a szeretet az szeretet”, nem számít, hogy kit szeretsz, csak a szeretet a fontos. Csodásan hangzik, hiszen mi baj lehetne abból, ha emberek szeretik egymást?! Ám ha jobban belegondolunk, számos kérdést és erkölcsi dilemmát felvet ez a mondat, ami ugye nem az emberbaráti szeretetre, hanem a szexuális kapcsolatokra utal:

  • Ha csak a szeretet számít, szeretheti egymást egyszerre 3-4-5 vagy akárhány ember?
  • Egyenértékű-e a tárgyak iránti szexuális vonzalom egy másik ember szeretetével?
  • Milyen életkorú emberek szerethetik egymást szenvedélyes szeretettel?
  • Mi a helyzet a vérfertőző kapcsolatokkal, ha az felnőttek szuverén döntésén alapul? (Már a kérdés is abszurd, holott nemrégiben akadt olyan példa, amikor pereskedésig vitte az ügyet egy felnőtt apa-lánya páros, akik szerint jogukban áll egymással házasságot kötni.)
  • Lehet-e azt mondani, hogy két ember monogám, elkötelezettségen alapuló kapcsolata előnyösebb, adaptívabb, stabilabb vagy más módon jobb, mint egy szvinger életmód?
  • Nevelhet-e közösen gyereket több ember, akik poliámor módon szeretik egymást? És ha nevelhet vagy nevel, az hogyan hat a gyerekek életére?

A szivárványos propaganda a sokat hangsúlyozott látszat ellenére nem elsősorban a szeretetről és elfogadásról, vagy arról szól, hogy tanítsuk meg a gyerekeinket a másság elfogadására. Nem is arról, hogy tiszteljék a másik személyben az embert, bánjanak vele szeretettel akkor is, ha nem értenek egyet vele, vagy akár ellentétes a meggyőződésük a szexualitást illetően. Ez az elfogadó hozzáállás, ami képes szeretni, tisztelni a másikat, ugyanakkor megítélni a cselekedeteit, a kereszténység alapszemléletéből sokkal inkább fakad, mint az LMBTQ+ mozgalom egyoldalú elfogadáseszményéből.

Az LMBTQ+ mozgalom rejtett célja annak felülírása, hogy mit tekintünk helyesnek vagy az egyén és társadalom szempontjából adaptívnak, előrevivőnek. Semmi sem biztos, semmi sem örök, minden változik, minden változtatható – ez a mögöttes üzenet.

Miért olyan fontos, hogy mit mondunk a gyerekeknek a szexről és a nemi szerepekről?

Végül néhány gondolat arról, mi köze mindehhez a gyerekeknek? Valóban az informálás, a tájékoztatás, az „egyenlő esélyek biztosítása”, az elfogadásra nevelés lenne a kulcs? Nem kérdés, hogy a törvénytervezet ellen tüntető tömeg jelentős része jóhiszeműen fejezi ki a rosszallását mások vélt elnyomásával szemben. Ám az is bizonyos, hogy ennek a komplex témának az ilyen egyszerű szintre való degradálása és jelentős eltorzítása egy nagyon is végiggondolt, profi stratégia része. Így ugyanis sokak számára befogadhatóvá vált egy olyan szemlélet, ami másképp nem menne át az emberek ösztönös „morális szűrőrendszerén”.

A gyerekek személyisége, gondolkodásmódja, világnézete fokozatosan alakul. A saját testünkhöz való viszony, a nemi identitás (fiú vagyok vagy lány?), a szexuális preferencia biológiai és környezeti tényezők eredőjeként alakul. Aki azt állítja, hogy ezek kizárólag velünk született tényezőkön múlnak („melegnek/transzneműnek születünk”), és a társadalmi, nevelésbeli hatásoknak semmi jelentőségük nincs, egész egyszerűen hazudik.

Ha pedig számít a nevelés, a mintaadás, a társadalmi normák közvetett és közvetlen, implicit és explicit képviselete, ki és milyen alapon mondja azt, hogy semmilyen nemkívánt hatása nincs annak, ha óvodáskortól kezdve meséken, termékeken, oktatóanyagokon keresztül azt sulykoljuk a gyerekekbe, hogy a biológiai adottságaik és a nemi identitásuk egymástól független, változtatható tényezők? Hogy tökéletesen indiferens, hogy mikor, kivel, milyen formában élnek szexuális életet, amennyiben az kettejük (vagy egy csoport…) szabad döntésén alapul? Ha elveszünk még egy fogódzót az életükből, ami jelen esetben a saját nemük és az ahhoz való viszonyulás, és radikálisan „gendersemlegesen” neveljük őket, mégis mihez képest, mihez viszonyítva tudja kialakítani egy gyerek a saját identitását? Semmilyen megnyugtató bizonyíték nincs arra nézve, hogy ez nem épp növelni fogja közép- és hosszú távon a frusztrációt, az elégedetlenséget, a mentális és szociális problémákat, sőt! Számos kutatás bizonyítja, hogy a nemváltoztató műtétek sok esetben nem hoznak megoldást a problémákra, hanem inkább elmélyítik azokat.

És hogy miért a gyerekeket célozza meg elemi erővel a propaganda? Mert a jövőt a gyerekeink hordozzák.

Rajtunk is múlik, milyen világot hagyunk rájuk: egy valódi szereteten és elfogadáson alapuló, univerzális értékeket elismerő társadalmat, annak minden tökéletlenségével együtt, vagy egy eltorzított, relativizált szeretet- és elfogadás fogalom ingoványos talaján álló posztmodern világot, ahol mindent szabad, mindent el kell fogadni, csak azt nem, ha valaki mást gondol, mint amit az LMBTQ+ mozgalom képvisel.

Ha ön is a szakmában dolgozik és egyetért a fentebb megfogalmazott állásponttal, itt tudja felvenni a kapcsolatot az Értékközpontú Pszichológusok Munkacsoportjával: [email protected]

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected] - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!