Illusztráció(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)
„A Covid-19-világjárványhoz kapcsolódó halálesetek számát világszerte szoros figyelemmel kísérik, s a hivatalos halálesetek száma mára meghaladja a 4 millió főt, akiknek a döntő többsége felnőtt. A hátrahagyott gyermekeik azonban láthatatlanok” – írta nemrég két epidemiológus a Világbank blogbejegyzésében. Hozzátették: a járvány jelenlegi terjedése mellett világviszonylatban átlagosan minden 12. másodpercben egy újabb gyermek válik félig vagy teljesen árvává szülője, gondviselője Covid-19-halálozása következtében.
A szerzők a brit Imperial College Seth Flaxman kutatócsoport tagjai, amely 21 ország születési és halálozási adatait elemezve matematikai modellt állított fel a koronavírus-járvány miatt elárvult gyermekek számának becslésére a világ minden országában. Számításuk szerint 2021. június végéig világszerte mintegy 1 millió 134 ezer gyermek veszítette el legalább az egyik (olykor az egyetlen) szülőjét vagy gondviselőjét a koronavírus miatt.
A kutatóknak a The Lancet szakfolyóiratban nemrég megjelent tanulmánya szerint a legtöbb gyermek Indiában, Brazíliában, az USA-ban, Dél-Afrikában és Peruban maradt magára. A legtöbben az apjukat veszítették el: számuk közel négyszerese azokénak, akiknek az édesanyja hunyt el koronavírusban.
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »