hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„Úgyis meghalnának másban” - Erősödő vírus­szkepticizmus, növekvő oltásellenesség
NEM A VÍRUSTÓL FÉLNEK, HANEM AZ OLTÁSTÓL
„Úgyis meghalnának másban” - Erősödő vírus­szkepticizmus, növekvő oltásellenesség

A szkeptikusok szerint mindenkinek joga ven eldönteni, visel-e maszkot. Társadalmi felelőtlenség. (Fotó: AP / Rick Bowmer)

2020. 09. 09.
Miközben szakemberek nem győzik felhívni a figyelmet arra, hogy a koronavírus-járvány második hulláma valódi veszélyt jelent elsősorban az idősek számára, egyre nő azok száma, akik szerint a vírus inkább egy átverés, mint valódi probléma, az oltás pedig egyenesen emberkísérlet.   

Nálam lesz a harci piros-fehér-zöld lobogóm, meg ügyes kis népszavazási kezdeményezésekhez is viszek íveket, ne menjen potyára a nap. Ha van valakinek szurkolói dobja, lehet hozni, és rigmusokat is lehet addig kiagyalni. Ha már tüntetés, akkor TÜNTESSÜNK” – buzdított a Facebookon egy aktivista a szeptember 11-re, a budapesti Szabadság térre tervezett „vírusdiktatúra” elleni tüntetésre. Az eseményt Gődény György hirdette meg, aki az utóbbi hónapokban a vírusrelativizálók egyik legnépszerűbb hazai celebje lett, bár nem az egyetlen. A gyógyszerész véleményvezér Doktor Gődényként több mint százezer követővel rendelkezik a Facebookon, videói milliós nézettséget generálnak. Magát nem vírustagadóként, hanem vírusszkeptikusként határozza meg, és valóban: nem az olyan, legszélsőségesebb összeesküvés-elméleteket népszerűsíti, mint hogy koronavírus nem is létezik, de ha mégis, akkor az 5G hálózat rádiófrekvenciája okozza; vagy hogy a védőoltásokkal mikrocsipeket ültetnének az emberekbe.

Követői egy részéről ez már nem mondható el, és azokról a Facebook-csoportokról sem, amelyeken vírusként terjednek a legképtelenebb konteók (nem csak a koronavírussal, illetve az oltással kapcsolatban). Az olyan sokat mondó nevet viselő csoportok, mint az „Állítsuk meg a koronaexoszóma pánik 2. hullámát! Nem a kötelező oltásra!” vagy a „Tények és talányok/Az igazság nyomában” csoportokban olyan állításokat találunk, mint hogy a vírus miatt azért kérnek bennünket a 1,5 méter védőtávolság megtartására, mert egy drón akkor tud megkülönböztetni két embert egymástól, ha legalább ilyen távol vannak egymástól; vagy hogy a tesztelés valójában DNS-mintavétel.

Fotó: AP / Gregorio Borgia
Maszkellenes tüntető Rómában Giuseppe Conte olasz miniszterelnök és az oltásprogramokat támogató Bill Gates portréjával.  (Fotó: AP / Gregorio Borgia)

Gődény György és a hozzá hasonló szkeptikus orvosok – akik a szakmán belül messze a kisebbséghez tartoznak – tudományos irányból közelítik meg a témát, és felvetéseik között találunk olyanokat, amelyekről lehet vitát folytatni (mint például, hogy milyen intézkedéseket érdemes hozni, hogy a vírus elleni védekezés ne okozzon aránytalan gazdasági kárt). Ugyanakkor szakértők sora határolódik el tudományos szempontból téves, félrevezető okfejtéseiktől, amelyeket ráadásul megfellebbezhetetlen igazságként hirdetnek, azt az illúziót keltve a követőkben, hogy valamiféle eltitkolt tudást adnak át a számukra, leleplezve a járvány mögött álló globális összeesküvést. Ennek az összeesküvésnek a szervezői és haszonélvezői szerintük az embereket hiszterizáló média, a pénzéhes gyógyszergyártó cégek, illetve az emberi jogainkat csorbítani igyekvő kormányok – vagyis a klasszikus összeesküvés-elméletek technikáját használják, igazságelemeket keverve „leleplező” magyarázataikba (hiszen valóban vannak szenzációhajhász médiumok, pénz­éhes gyógyszergyártó konszernek és az emberi jogokat csorbítani szándékozó kormányok, általánosítani azonban mindig félrevezető).

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!