hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hogyan készül Magyarország a második hullámra?
Svédcsavar
Hogyan készül Magyarország a második hullámra?

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 08. 26.
Szeptember 1-től kezdődik az iskola, az egész országban beindul az élet, ha úgy tetszik, élesben teszteljük a svéd modellt. A járvány második hullámával kapcsolatban sok a bizonytalanság, egyvalami azonban a mutatók fényében is egyértelmű: a gazdaság nehezen bírna ki egy újabb leállást.

Svédországban a Covid19-járvány okozta gazdasági károk minimalizálása érde­kében döntöttek tavasszal úgy az illetékesek, hogy nem korlátozzák hatóságilag a mindennapi életet. Egyedül az 50 fősnél nagyobb rendezvényeket tiltották be, amúgy nagyjából minden a megszokott kerékvágásban működött tovább. A hatóságok csupán javaslatokat tettek az óvintézkedésekre (maszk, távolságtartás, kézmosás, tömeges helyek kerülése stb.), bízva a svédek hagyományosan felelősségtudatos gondolkodásában. 

A svéd lakosság jelentős része be is tartotta az önkéntes óvintézkedéseket, s emiatt a fogyasztási – vásárlási és utazási – kedvük is közel hasonló mértékben csökkent, mint például a szomszédos Dániában, ahol kezdettől szigorú korlátozások voltak érvényben – derül ki a New Scientist elemzéséből, amely a koppenhágai egyetem kutatása alapján vizsgálta a sokat vitatott svéd járványkezelési modell hatékonyságát. 
A svédek fegyelmezettsége ellenére a járvány drasztikusan terjedt, és Svédország a világ egyik legmagasabb halálozási rátáját produkálta, különösen az idősek körében, ami mostanában kezd enyhülni. 

(A tízmilliós országban közel 87 ezer aktív fertőzött és 5800 halott van eddig. Magyarországon ezek az értékek 5200 és 600 fő). A nyájimmunitástól ezzel együtt messze vannak, hiszen a szükséges 70 százalék helyett még a legérintettebb fővárosban, Stockholmban is csupán 20 százalékos fertőzöttséget mutattak az antitest-vizsgálatok. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!