hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mennyit ér a Jobbik-siker?
Kormányzóképessé vált-e Vona?

2015. 04. 16.
A Jobbik szóvivője, Mirkóczki Ádám szerint a tapolcai győzelem után az a minimum, hogy kellő szerénységgel, alázattal folytatják a munkát, nem vetítenek széles vásznon a jövőre vonatkozó víziókat. A választás éjszakáján azért még belefért egy kis eufória és öntömjénezés: „Történelmi győzelmet aratott a Jobbik, és bebizonyosodott, hogy van kormányváltó erő ma Magyarországon” – összegez­te a tanulságokat Vona Gábor, aki azt is hozzá­tette: „Tapolcán bebizonyítottuk, hogy képe­sek vagyunk megverni a Fideszt Kubatovostul, Orbánostul.” A pártelnök szerint különös jelentősége van annak, hogy történetük első mandátumát a Dunántúlon szerezték, hiszen ha az ország jobban szituált részén „nix Fidesz”, akkor „mi lehet Kelet-Magyarországon?”

Mirkóczki úgy látja, sikerük annak bekalkulálásával nyeri el valódi fényét, ha belegondolunk: mi lett volna, ha – akár csak egy szavazattal is – a Fidesz jelöltje nyer. Nyilván minden ellenérdekelt fél a Jobbik csúfos szerepléséről értekezett volna, miközben most a kormánypárti vereség kapcsán a választás tétjének bagatellizálása zajlik. Holott nyilvánvaló – mondja a szóvivő –, hogy minden politikai erő nagyon komolyan odatette magát, és szimbolikus jelentőségűnek tekintette a megmérettetést a veszprémi baloldali győzelem után.

Tapolcára koncentráltak

Mivel várható volt, hogy Ajkát tartják a szocialisták, a Jobbiknak a pártelnök által dominált kampánya főleg Tapolca térségére és a falvakra koncentrált. Vona Gábor a környék hatvan településéből több mint negyven helyre ellátogatott, és mindenhol kormányváltó erőként aposztrofálta formációjukat. Kubatov-listájuk nem lévén, önként feliratkozó szimpa­tizánsok számaira küldtek SMS-t, aktivistáik végigszórólapozták a környéket. Más forrásunk mégis elsősorban annak tudja be a mozgósítás sikerességét, hogy Vona Gábor naponta tíz faluban agitált Rig Lajos mellett, és ehhez jöttek még pluszban a párt országgyűlési képviselői.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!