hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nem jelent meg a bíróságon

2013. 06. 14.
A Columbiai Kerületi Bíróság jogsegély útján kérte meghallgatni a Szlovákiában életfogytiglanra ítélt  Csatáry Lászlót. A 97 éves férfit a Magyar Államvasutak holokausztban való szerepvállalása miatt indított perben kívánták releváns tények napvilágra hozatalára bírni, de a tanú egyszerűen nem jelent meg a tárgyaláson.

Kedden került volna sor a Budai Központi Kerületi Bíróságon Csatáry László tanúvallomásának meghallgatására a MÁV és Rail Cargo elleni holokauszt­perben. A tanú képviselője a tárgyalás megnyitásakor adta át a bíróságnak az egészségügyi igazolást, mely szerint Csatáry László egészsége nem engedte meg, hogy megjelenjen a bíróság előtt, miután május 27-én kórházba kellett szállítani, és az azóta hazatért beteg még nem épült föl. A bírónő rövid megjegyzéssel kifogásolta, hogy miért csak most tudták ezt az információt rendelkezésükre bocsátani, mikor tudták, hogy az Egyesült Államokból érkező jogi képviselők komoly költségek árán utaztak hazánkba.
A bíróság még azt is felajánlotta  – ami igencsak ritkán szokott előfordulni–, hogy a tanút saját otthonában keressék fel (a sajtónyilvánosságot kizárva) és hallgassák meg. A Csatáry otthonát felhívó képviselő szerint viszont annak szellemi állapota sem engedheti meg a meghallgatást.
Ezzel szemben a Hetek munkatársa a tárgyalás előtt két nappal járt Csatáry László otthonában, aki egyáltalán nem mutatott egészségügyi gondokra utaló jeleket. Egymaga tartózkodott otthon, maga nyitott ajtót; kipuhatolta, hogy jogász vagy újságíró-e az illető, majd mikor erről megbizonyosodott, elküldte. Ezek alapján mind fizikai, mind szellemi szempontból tárgyalóképes állapotban van a tanú; de az orvosi igazolás miatt a tárgyalás célja meghiúsult.
A járásbizonytalanságról és végtaggyengeségről szóló igazolás mellett Csatáry képviselője a tanú írásos tanúvallomását is benyújtotta a bíróságnak, melynek áttanulmányozása után kiderült: a leírtakon kívül nem kíván egyebet közölni. A tanú egyébként, akárcsak az ellene folyó büntetőperben, mindent tagadott.
Az alperes és felperes képviselői abban egyeztek meg, hogy mivel a tanúmeghallgatás az eljárás e szakaszában nem tűnik esélyesnek, eltekintenek attól, és inkább egy újabb jogsegély keretében indítványozzák a Csatáry László ellen indult büntetőeljárás nyomozati iratainak beszerzését, melyekből a felperes reményei szerint érdemi információt szerezhetnek a magyar állam kezében lévő vasutak háború során történő alkalmazásáról.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!