hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Jobbról is futtatják Gyurcsányt

2011. 05. 12.
Szocialista berkekben a legtöbben úgy vélik, hogy Gyurcsány Ferenc az elmúlt hetek kiemelked aktivitásával rohamot indított az MSZP vezetésének újbóli megszerzésére. Érdekes, hogy a Fidesz kommunikációja mintha segítségére volna ebben. A korábban még harcos Gyurcsány-ellenes kijelentéseirl is ismert Mesterházy Attila pártelnök látványosan kerüli a nyílt konfrontációt az egykori miniszterelnökkel.

Alig telik el úgy nap, hogy Gyurcsány Ferenc ne reagáljon valamilyen kormányzati intézkedésre; hol éles hangon nyilatkozik, máskor a Facebookon hozza nyilvánosságra vitriolos álláspontját. A jobboldali sajtó látványosan és láthatóan tudatosan ugrik a volt miniszterelnök kijelentéseire, ami alapján az MSZP harcias törzsközönsége számára első blikkre úgy tűnhet, hogy a Fidesz–KDNP konglomerátumban leg­inkább Gyurcsánytól tarthatnak. Így csak Gyurcsány számít Orbán igazi ellenfelének. Ezt a képet tovább erősítheti, hogy Sukoró-ügyben az ügyészség is gyanúsítás alá vonta a volt miniszterelnököt.
Ebbe a hangulatba robbant bele a Gyurcsány vezette platform azon javaslata, hogy tartsanak pártszavazást arról, hogy az MSZP a hatályos törvényekben megköveteltnél szélesebb nyilvánosságot, nagyobb átláthatóságot biztosítson-e a gazdálkodásáról, illetve, hogy a választott pártvezetők vagyonbevallását összevethessék a valósággal, saját és családtagjaik életvitelével. Emellett gátat vetnének a pártfunkciók halmozásának, és javasolták, hogy minden pártvezetőt közvetlenül az MSZP tagjai válasszanak meg. 
Gyurcsány Ferenc a közvetlen választással alapjaiban forgatná fel az MSZP belső életét, mivel egyes vélekedések szerint a volt pártelnök elsősorban az MSZP úgynevezett „talpasai”, a hétköznapi tagok között népszerű, és minél feljebb megyünk a párt ranglétráján, annál népszerűtlenebb. A közvetlen választással a népakaratot tudná becsatornázni, amelynek köszönhetően vagy ő, vagy egy, a platformjához tartozó politikus foglalhatná el az MSZP vezető pozícióját. Egyelőre azonban nehéz elképzelni, hogy a harmincezer tagot számláló párt a közvetlen elnökválasztást hogyan tudná kivitelezni. Az pedig a megtépázott párt további hitelvesztését szolgálná, ha kiderülne: a tagság a töredékére csappant, a szavazásra pár ezer tag jelenlétében kerülne csak sor.
A gyurcsányisták szerint a Mesterházy vezette MSZP csak üres, súlytalan és erőtlen politikát volt képes az elmúlt hónapokban folytatni. Nem Gyurcsány Ferenc, hanem az élet kényszeríti ki, hogy a közeljövőben váltás történjen a párt irányításában, hogy ütősebb és karakteresebb legyen az MSZP politikája.
Gyurcsány Ferenc visszatérésének ellenzői szerint a volt miniszterelnök tábora 7-8 százalékos lehet a biztos pártválasztók között, miközben személye felé a legnagyobb az elutasítottság a társadalomban. Tehát vele a párt korábbi népszerűségének a visszaszerzése lehetetlen, ezért – legalábbis ezen érvelés szerint – nem véletlen, hogy a Fidesz-kommunikáció is „besegít” Gyurcsánynak, hogy az MSZP belső életét megossza. Ráadásul a kormányzás hibái miatt olykor elbizonytalanodó jobboldali tábort is rendre „összerántja” Gyurcsány hiperaktivitása.
Több szocialista háttéremberrel beszélve úgy tűnik, jelen pillanatban az MSZP egyetlen értékét az jelenti, hogy ennek a pártnak van egyedül olyan országos infrastruktúrája és helyi jelenléte, mint a Fidesznek. A rendszer megújítása és tartalommal való megtöltése a személyi ellentétek és ellenszenvek miatt nehezebben elképzelhető, mint egy pártszakadás vagy az MSZP további erodálódása.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!