hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kampánystart - Készül az újabb fülkeforradalom?

2010. 08. 27.
Könnyen lehet, hogy Szeged és Miskolc, vagyis az utolsó jelentős szocialista bástyák is elesnek az őszi önkormányzati választásokon. Még ha az ellenzéki pártok támogatottsága nem is csökkenne áprilishoz képest, akkor is az új választási szabályok miatt biztosan kisebb lesz az ellenzék súlya az önkormányzatokban. Több korábbi választáshoz képest ellensúlyról pedig badarság még csak említést is tenni.

„Attól tartunk, tarolni fog a Fidesz. A megyei önkormányzatban a 24-ből akár 21 helyet is megszerezhetnek, és a helyzetünket mutatja, hogy összesen három városban tudunk szocialista polgármester-jelöltet indítani. Majd meglátjuk, milyen eredménnyel" - panaszkodott munkatársunknak egy Bács-Kiskun megyei szocialista vezető, aki szerint náluk már csak foltokban található MSZP-s szavazó-, és ami még érzékenyebb, aktivistabázis. A Fidesz agresszív nyomulása mellett - a legtöbb helyen valósággal „leszüretelték" a kopogtatócédulákat - az emberhiány is közrejátszik abban, hogy nehezen gyűlnek az ajánlószelvények. Információink szerint Kecskeméten - ahol a jelölteknek néhány tucat, Király József polgármesterjelöltnek pedig 2 ezer cédulára van szüksége az induláshoz - körlevélben értesítették az aktivistákat, hogy a „nagyon nehéz helyzetre" való tekintettel húzzanak már bele. A levél arra is kitért, hogy szavazóköri delegáltakból is kevés van.

A szocialistákat legalább az vigasztalhatja, hogy - más forrásokkal egybecsengő tapasztalataik szerint - a Jobbik is meggyengült. Ez már abból is látszott, hogy belső harcok következtében a megyei szervezetet júliusban feloszlatták (Tóth Sándor menesztett elnök szerint az országos vezetés „hatalmi mámorban szenved"), korábban pedig a megyei elnök is lemondott, és kilépett a pártból. A kopogtatógyűjtésnél szintén akadnak gondjaik a radikálisoknak - többnyire arra panaszkodnak, hogy a Fidesz „lenyúlta" az ajánlószelvényeket. „A Jobbik problémája abból fakad, hogy a »komenista« Gyurcsányt meg Bajnait már nem lehet elzavarni. Most már valami konkrétumot is kellene mondani az embereknek, de ezek helyett csak a demagóg lózungokat ismételgetik" - fogalmazott a szocialista vezető.

Azt, hogy a Fidesznél sincs feltétlenül minden rendben, mutatja, hogy a jobboldali HírTV „hátulról, páros lábbal szállt bele" a Fidesz két kiskunhalasi jelöltjébe. Ván Barnát mint Zuschlag János egyesületeinek könyvvizsgálóját mutatták be; ifj. Fülöp Róberttel kapcsolatban pedig azt emelték ki, hogy édesapja tavaly novemberig résztulajdonosa volt annak a Perfekting Mérnök Iroda Kft.-nek, amely a sukorói ingatlanügyben az értékbecslést végezte, amelynek kapcsán mintegy 1,3 milliárd forint kár érhette az államot. A riportból a Fidesz helyi polgármesterjelöltje sem jött ki jól: úgy állították be, hogy Lukács László volt az, aki a két „megbízhatatlan" jelöltet mindenképpen soraikban akarta látni. A Fideszen belüli magyarázatok szerint vagy a helyi szervezetből kiszakadt (és a Jobbikkal közösen induló) sértett fideszesek bosszújáról van szó, vagy Lukácsnak vannak a párton belül magasabb szinten ellenségei.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!