hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ingatlanadó: megsemmisítve
A luxusjárművek után viszont fizetni kell

2010. 01. 28.
Sérti a jogbiztonságot, ezért alkotmányellenessé nyilvánította, és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette az ingatlanadót az Alkotmánybíróság (AB) kedden meghozott egyhangú határozatával. Az AB honlapján olvasható közlemény szerint a vagyonadó intézménye és annak önadózással történő megállapítása önmagában nem alkotmányellenes.

Az AB szerint ugyanakkor a törvényhozó, amikor a lakóingatlanokat terhelő forgalmiérték-alapú adót az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló törvényben foglalt módon önadózással is párosítja, akkor a forgalmi érték meghatározásában rejlő bizonytalanság kockázatát egyoldalúan az adóalanyokra hárítja, ami a jogállamiságból levezethető jogbiztonságot sérti. A törvénynek a vízi és légi járművekre, valamint a személygépkocsikra vonatkozó rendelkezései viszont alkotmányosak.

A vagyonadó bevezetését eredetileg a gazdasági krízis kirobbanásakor Magyarországot megmentő Nemzetközi Valutaalap feltételei miatt vezette be a kormány. Az IMF ugyanis azt ajánlotta, adóreformot hajtson végre a kormány, és a vagyonadó típusú megoldásokat részesítse előnyben, a munkát terhelő járulékokat pedig csökkentse. A kormányzati kommunikációban az is szerepet kapott, hogy ezzel könnyebben lehet küzdeni a feketegazdaság ellen, és szélesíteni lehet az adózók körét. A költségvetés 40-50 milliárd forintot remélhetett ettől az adónemtől. Ugyanakkor kritikák is megfogalmazódtak. Például az, hogy az ország működéséhez egyébként is arányaiban nagyobb mértékben hozzájáruló fővárosiakat sújtja leginkább az új adónem, de az ingatlanok esetében a 30 milliós értékhatár meghatározása sem volt teljesen egyértelmű.

„A helyes célokat a nem megfelelő eszközökkel próbálta elérni a jogalkotó, ezért semmisítette meg az Alkotmánybíróság a lakóingatlanok adójára vonatkozó törvényi rendelkezéseket" - mondta Sereg András, az Alkotmánybíróság szóvivője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Hozzátette: az adózók forgalmi érték alapján vallották volna be az adót, amit az APEH évekkel később egyoldalúan helytelen becslésnek is nyilváníthatott volna, ami azonban sértené az adózó jogait.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!