hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Fejetlen tévé
Kitolatott a Fidesz az alkuból

2009. 01. 17.
A Fidesz felmondta a megállapodást – állították lapunknak szocialisták, hogy miért járt kudarccal a közszolgálati televízió elnöki tisztének betöltése. Ha ez igaz, akkor ezzel együtt az a feltételezett alku is borult, amelyben kormányoldal és ellenzék megállapodott: mely újságírók és szerkesztők dolgozhatnak a tévében, és kik nem.

Kudarccal zárult hétfőn a Magyar Televízió elnöki posztjára kiírt negyedik pályázat is. A következő, immár az ötödik tévéelnöki pályázat kiírásáról csütörtökön döntenek, vagyis legalább áprilisig nem lesz választott vezetője az MTV-nek, melyet lassan egy éve Medveczky Balázs alelnök irányít ügyvezetőként.
Egy szocialista forrásunk azt állította, hogy az üzleti életből érkező, semmiféle médiás tapasztalattal nem rendelkező Sztaricskai Tamás tévéelnöknek való jelölését megelőzték háttértárgyalások a két nagypárt, a Fidesz és az MSZP médiapolitikusai között. A alkudozást annyiban érdemes nagyobb összefüggésben figyelni, hogy médiaügyekben nemcsak az MTV, hanem például az új médiatörvény, vagy éppen kereskedelmi rádiók koncessziós szerződésének hosszabbítása is „játszik”. A jelenlegi médiatörvény viszonylag komplikálttá teszi a közszolgálati médiumok vezetőinek kinevezését, ezért történhet meg, hogy már hónapok óta csak ideiglenes vezetője van a köztévének.
Decemberre elkészült ugyan a médiatörvény módosításának terve, de a szakma és a közvélemény felháborodása miatt az MSZP elnöksége elodázta a jogszabály parlament elé való terjesztését. A tervezet például megszüntette volna az ORTT-t és egyfajta médiarendőrséget hozott volna létre, illetve megkönnyítette volna a mindenkori kormánypártnak a médiumok vezetőinek leváltását és kinevezését. Még pontosabban: a jelenlegi viszonyok szerint a Fidesz és az MSZP alkujává tette volna a kinevezést. Az egyeztetések zajlanak, márciusra elkészülhet az új törvényjavaslat.
Számunkra úgy tűnt, hogy a tévéelnök személyéről szóló egyeztetés része lehet egy általános alkudozásnak. Egyes kormánypárti forrásaink azt állították, hogy az újságírói és igazgatói posztokért cserébe a civil kuratóriumban ülő, jobboldalhoz közel álló szervezetek delegáltjainak meg kellett volna szavazni Sztaricskait. Ám az MSZP, az SZDSZ és az MDF által jelölt elnökségi tagok szavazatát élvező menedzsert nem támogatta kétharmados többséggel a civil delegáltakkal kiegészült kuratórium. A jelölt sikere mindössze öt szavazaton múlt.
A Népszava úgy tudja, hogy a fideszes delegáltak ellenkampányba kezdtek a társadalmi delegáltaknál, reggel kilenctől, a döntés megszületésétől a nagykuratórium déli összehívásáig volt erre három órájuk. „Nemcsak az MTV elnökségével, hanem a médiatörvénnyel kapcsolatos tárgyalásokat is bizonytalanná tette ez a szószegés” – mondta a Heteknek egy kormánypárti képviselő.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!