Mint arról lapunk korábban beszámolt (Törpe panama Kisbéren. Hetek, 2006.
november 3.) a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság 2005 áprilisában vesztegetés
miatt két évi – öt évre felfüggesztett – börtönbüntetést és 300 ezer forint
pénzmellékbüntetést szabott ki Á. József kisbéri jegyzőre. Társtettesként
hivatali visszaélés miatt dr. Udvardi Erzsébet (Fidesz-KDNP) polgármester
(képünkön) 360 ezer forint, Cs. Zoltán (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő
pedig 144 ezer forint pénzbírság megfizetésére köteles. A vádlottak
fellebbeztek, majd a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla ellen elfogultságot
jelentettek be, ám azt a Legfelsőbb Bíróság 2006. február 20-án elutasította.
Ezt követően, 2006. szeptember 28-án – másfél nappal az önkormányzati
választások előtt – dr. Udvardi Erzsébet visszavonta az első fokú ítélet elleni
fellebbezését, és elfogadta a büntetést. Jogerős ítélet esetén a városvezetőnek
– mivel a tisztségével összefüggésben követte el a bűncselekményt –
polgármesteri jogviszonya automatikusan megszűnik, így Udvardi másnap átadta a
városvezetést az alpolgármesternek. Ezt szeptember 29-én egy Fidesz–KDNP
választási gyűlésen be is jelentette, majd – mivel a pénzbüntetés kirovásának
nem következménye a büntetett előélet – újra indult az önkormányzati
választásokon. Október elsején „az Isten adta nép” ismét polgármesterré
választotta a jogerősen elítélt Udvardit.
A másik két vádlott ügyében 2006. október 26-án született másodfokú ítélet,
amely jóváhagyta a kiszabott büntetéseket. A jegyző büntetett előéletűnek számít
a jogerős ítélet után, így többé nem töltheti be ezt a hivatalt. A képviselő
választójoga az eset után is fennmaradt.
„A településért érzett óriási felelősség és az elhúzódó idő miatt vontam vissza
a fellebbezést, és fogadtam el az elsőfokú ítéletet” – vallotta be lapunknak
Udvardi Erzsébet, majd hozzátette: minden esetben a város érdekében járt el, és
anyagi haszonszerzéssel soha egyiküket sem vádolták meg. Állítása szerint ma
Magyarországon az összes önkormányzat büntethető lenne, mert „percek alatt ilyen
helyzetbe lehet kerülni”. Mivel politikai „ármánykodást” sejt a háttérben, azt
ajánlotta, nézzük meg, ki tett feljelentést. Dr. Nagy Zoltán, a Győri Ítélőtábla
Büntető Kollégiumának vezetője erre is választ adott: a nyomozóhivatal saját
hatáskörben kezdte el a vizsgálatot, az ügyben nem szerepelt konkrét feljelentő.