Hende Csaba és Áder János a Fidesz kampányeseményén.
Jó lóra tettek Dávid Ibolya korábbi bizalmasával
Fotó: S. L.
A Fideszben mára már szokássá vált, hogy párton kívüli politikust indítanak a
különböző pozíciókért. Szombathelyen a polgármesterjelölt személyéről végleges
döntés még nem született ugyan, de annyit már most láthatunk, hogy a városatya
valószínűleg valamely civil szervezet tagjai közül kerül majd ki. Horváth Zsolt,
a Fidesz helyi elnöke szerint támogatni kell minden olyan tehetséges, de nem
fideszes politikust, akik a jobboldali értékrendet képviselve tudják segíteni a
várost. „A Fidesz szövetségi politikát folytat, és olyan civil szervezetekkel
kíván együttműködni, mint a Vállalkozók Pártja, a Pro Savaria (helyi jobboldali
civil szervezet), a Hazafias Népfront vagy a kereszténydemokraták” – mondta el
Horváth a Heteknek. Az MDF viszont nem szerepel a kedvezményezettek listáján, és
ennek oka a Fidesz elnöke szerint az, hogy nincsenek tisztában a Demokrata Fórum
szándékaival.
Horváth Zsolt